Bemutatkozott a Nokia 3.1 Plus

nokia 3.1 plus
Nokia 3.1 Plus
Vágólapra másolva!
Végre ujjlenyomat-olvasót is kínál a belépőkategóriában a HMD.
Vágólapra másolva!

Aránylag csendben új modellel bővült a HMD Global megfizethető telefonkínálata, a Nokia 3.1 Plus egyértelműen a vállalat eddigi legjobb készüléke a belépőkategóriában. Nem világos, hogy mikor jelenik majd meg az európai piacokon, egyelőre csak Indiában vált elérhetővé, méghozzá 11 500 rúpiás, olyan nettó 43 ezer forintos kezdőáron.

Nokia 3.1 Plus Forrás: HMD Global

Ennyi pénzért cserébe persze moderált elvárásokat kell támasztani, de a Nokia 3.1 Plus minden fontos téren elfogadható kompromisszumnak tűnik. A hazánkban is már jó ideje kapható Nokia 3.1-hez képest nagyobb az érintőkijelzője, (5,2 helyett 6 hüvelykes, de a panel maradt 1440×720 pixeles), ám ami ennél sokkal fontosabb, hogy

  • egyrészt rendelkezik hátlapi ujjlenyomat-olvasóval,
  • másrészt pedig a hátlapján lévő 13 megapixeles kamera mellé betársult egy 5 MP-es szenzor is, amelyet a mélységélesség állítására használ a kameraszoftver.

A Nokia 3.1 Plus érdekesebb tulajdonságai közül a MediaTek Helio P20 lapkakészlet, a 3500 milliamperes akku, a 8 MP-es előlapi kamera, az NFC, a klasszikus hangcsatlakozó, továbbá az Android 8.1 emelhetőek ki.

Kétféle változatban lesz kapható: az olcsóbbikba 2 GB memória és 16 GB háttértár, a drágábbikba pedig 3 GB RAM és 32 GB háttértár került. Mindkét modell tárhelye bővíthető microSD-vel.

Amennyiben hazánkban is piacra kerül a telefon, akkor olyan bruttó 54 ezer forint körüli árra lehet számítani. Ezzel egyértelműen nem lenne egy ár-érték bajnok, viszont az Android One program jóvoltából három évig megkapja az Android havi hibajavításait, két évig pedig nagy szoftverfrissítések is járnak hozzá.

A jóval olcsóbb kínai konkurenciához képest a Nokia 3.1 Plus elsőre drágának tűnik, de van ráció a választása mögött.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!