Ez lehet a Honor igazi sikertelefonja: itt a Honor 8X

Vágólapra másolva!
Nem olyan rég a Honor Playt teszteltük, amiről akkor azt írtuk, hogy kifejezetten jó árban ad csúcskategóriás hardvert. Az azért volt érdekes, mert annak a készüléknek nincs megfelelő párja az anyacég Huaweinél, a most bemutatott Honor 8X-nek azonban van. Ez tulajdonképpen a Huawei P20 Lite, más külsővel és néhány módosítással, kedvezőbb áron. Vagyis az a kategória, amire egy igazán tág vásárlói réteg haraphat rá.
Vágólapra másolva!

Nem csoda hát, hogy a bemutatót alaposan odarakta a cég, Prágában még egy külön Honorra felmatricázott villamost is hoztak, ami elvitte az újságírókat a bemutató helyszínére (a várba, hova máshova), és még a vállalat elnöke is kiutazott Kínából.

Forrás: Origo

A külseje megfog

A Honor 8X a maga 100 ezer forint környéki árával nagyon sűrű mezőnyben indul, azonban a külsejével abszolút kiemelkedik. A kerete fém, a hátlapja üveg, ráadásul a klasszikus fényképezőgépek kéttónusú festése ihlette, így a kamera sávjában kicsit más színű. Semmi felesleges csicsa nincs rajta, egyszerűen csak letisztult és szép.

A kijelzője hatalmas, 6,5 hüvelykes, azonban a kávák méretét még a Honor 10 csúcstelefonhoz képest is sikerült lejjebb szorítani,

így már az előlap 91%-át fedi le a képernyő, még az alsó keret vastagsága is egészen minimális, amit úgy tudtak elérni, hogy néhány alkatrészt és az antennákat alulról kitoltak oldalra, és változtattak a kijelző gyártási technológiáján.

Honor 8X Forrás: Origo

Az 1080x2340 pixeles felbontású IPS LCD panel képminőségre és a betekintési szögek tekintetében teljesen rendben van, de ezúttal is együtt kell élnünk a felülről belógó szenzorszigettel. Ez jelen esetben mondjuk nem akkora probléma, mert a kijelző hosszúkás képaránya miatt a szélesvásznú videókat levágás nélkül jeleníti meg, és egyébként szoftveresen elrejthető a szigetecske, ha nem bírjuk a látványát.

Érdemes megemlíteni, hogy a kijelző szemkímélő módját a német TüV hitelesítette, így elvileg tényleg nagyon kevés kék fényt bocsát ki, segítve minket a nyugodtabb alvásban.

Az ujjlenyomat-olvasót hátul találjuk középen, vagyis tulajdonképpen tökéletes helyen, a bekapcsoló- és hangerőszabályzó-gombok jobb oldalt helyezkednek, alul pedig a hangszórót, a fülhallgató-kimenetet és a töltőcsatlakozót fedezhetjük fel. Kicsit szomorú, hogy az utóbbi hagyományos micro-USB és nem az új USB-C, ez azért így 2018 végéhez közelítve már némileg ciki ebben az árkategóriában (is).

Bal oldalon csak a SIM-kártya tálcáját találjuk, de itt azért akad érdekesség: a készülék két SIM-et is támogat, azonban ezek nem veszik el a helyet a microSD-kártyától, ami külön rublikát kapott a tálcán.

Honor 8X Forrás: Origo

Hardverben és kamerában igazi középkategóriás

Míg a Honor Play esetében a kiemelkedő teljesítményű központi processzort tudtuk kiemelni, addig a 8X-be egy gyengébb, de kiegyensúlyozottabb, jobb üzemidőt ígérő egység került. Az új fejlesztésű, 12 nanométeres technológián gyártott Kirin 710 már ismerős lehet a Huawei P20 Lite-ból: ugyanúgy 8 magot állít harcba, melyek közül 4 a nagyobb teljesítményt, további 4 pedig az energiatakarékosságot biztosítja.

A csúcsjátékokat nem mozgatja majd olyan sebességgel, mint a Honor Play, de a hétköznapi használatban mindenre bőven elég, megfelelően jövőbiztos, főleg, hogy 4GB memóriát pakoltak mellé, tárhelyből pedig választhatunk 64GB-os vagy 128GB-os változatot is.

Honor 8X Forrás: Origo

Ami a kamerákat illeti, túl nagy csodára nem kell számítani, de egy korrekt felállást kapunk, ami jobb a Honor Playnél. A hátlapon két lencsével fotózza a gép a macskánkat, kézműves hamburgerünket, bonszájfánkat, vagy az 500 másik téma bármelyikét, amit a mesterséges intelligenciás kameraszoftver képes felismerni.

Ez szokás szerint azt is jelenti, hogy felturbózza nekünk a képet, amiből így nagyon látványos végeredmény születhet az Instagramra, de a valóságtól jó messze kerül (persze akit zavar, kikapcsolhatja).

A fő kamera egy 20 megapixeles, f/1,8-as apertúrájú egység, míg a másik mindössze egy 2 megapixeles szenzor, ami a bevett szokás szerint a mélységélességes, háttérkimosásos bokeh effekteket támogatja meg. Első blikkre olyannak tűnik, mint amivel nappal, jó fényviszonyok mellett szép képeket lehet csinálni, és a fényviszonyok romlásával azonban a végeredmény is egyenesen arányosan romlik. Ezen próbált segíteni a Honor egy szoftveres trükkel: éjszakai módban 6 másodpercig kell nézni a kamerával, és egy olyan fotót kapunk eredményül, ami a bemutató szerint még az iPhone X-et is lepipálja. Továbbá képes szuperlassított felvételeket is lőni 120 vagy 480 képkocka/másodperces sebességgel.

Honor 8x Forrás: Origo

Mikortól és mennyiért?

Érdemes még megemlíteni, hogy a Honor 8X még nem kapta meg a legújabb Androidot, hanem a 8.1-es verzióval érkezik, a cég saját EMUI 8.2-es felületével. Ez utóbbi a szokásos Huawei/Honor történet, aki használt már ilyen telefont valaha, semmilyen meglepetés nem fogja érni, gyors, egyszerűen kezelhető, logikus. Az akkumulátor kapacitása 3750mAh, ami korrekten nagy, a rendszer és a központi processzor pedig takarékos, így ha nem is kiemelkedő, de jó üzemidőre számíthatunk.

A Honor 8X október 29-től lesz megvásárolható, Magyarországon a 64GB-os változatért 99 990 forintot, a 128-asért pedig 114 990 forintot kell majd letennünk az asztalra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!