Büszke apuka az Apple

apple iphone xs okostelefon eső smartphone rain
Aranyvasárnap is legyen kéznél az esernyő (Illusztráció).
Vágólapra másolva!
Az iOS-es frissítések továbbra sem úgy működnek, mint az androidosok.
Vágólapra másolva!

Az Apple iEszközök vásárlásának egyik nagy előnye, hogy a vállalat által támogatott összes eszközre elérhetővé válnak a legújabb szoftverfrissítések, ráadásul a régebbi eszközöket birtoklóknak sem kell pluszban várniuk a legújabb macOS vagy iOS rendszer telepíthetőségére.

Apple iPhone Xs Forrás: Apple

Ennek a jelentősége kiválóan látható a körülbelül egy hónapja kiadott iOS 12 esetében is: az Apple szerint a világon jelenleg használt iOS-es eszközök már 50 százalékán az új rendszer fut. Ha csak az elmúlt négy évben piacra dobott eszközöket nézzük, akkor némileg magasabb, 53 százalékos az arány.

A kiadása után egy hónappal az iOS-es eszközök felén már az iOS 12 fut Forrás: Apple

Összehasonlítási alapul a rivális Android 9 Pie rendszer két hónappal a kiadása után a Play Áruházat aktívan elérő eszközök

0,1 százalékán sem fut.

Éppen ezért még fel sincs tüntetve az Android-verziók elterjedtségét mutató, hivatalos statisztikában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!