A Honor Magic 2 is ebben a hónapban érkezik

Vágólapra másolva!
A Honor megerősítette, hogy október 31-én mutatja be a különleges készüléket.
Vágólapra másolva!

A Honor még augusztus végén, az IFA kiállításon villantotta meg a Honor Magic 2-t. Most a vállalat a kínai weboldalán hivatalosan is megerősítette, hogy a Magic 2 bemutatója október 31-én lesz, Kínában.

Az okostelefon sokat fejlődik, keret nélküli kijelzővel újít, káva gyakorlatilag csak alul van. Az ujjlenyomat-olvasót is a kijelzőbe építik.

Forrás: Honor

A dizájn annak köszönhető, hogy a kamerákat elrejtették, és a készülék manuális szétcsúsztatásával lehet azokat előcsalni. Gyakorlatilag az Oppo Find X-re üt a Honor Magic 2, de nem motorizáltan működik.

A készülék a Mate 20 és a Mate 20 Pro alapjaira épít, vagyis Kirin 980-as csúcslapka kerül vele, illetve a SuperCharge 2.0 gyorstöltést is támogatja. Ez 30 perc alatt 70 százalékos töltöttséget eredményez. A pletykák szerint 600 eurónál is drágább lehet az újdonság, ami ennyiért olcsónak számít majd.