Jócskán emelkedett a Windows 10 Home ára

microsoft surface precision mouse windows 10
Microsoft Surface Precision Mouse
Vágólapra másolva!
Nem figyelmeztetett előre az áremelésről a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Nem csak az októberi óriásfrissítés problémái kapcsán tudunk rossz Windows 10-es hírekkel szolgálni: a TechPowerUp egyik írója kiszúrta, hogy a Microsoft előzetes figyelmeztetés és magyarázat nélkül számottevően megemelte az otthoni felhasználóknak szánt Windows 10 Home árát.

A kép csak illusztráció Forrás: Microsoft

A rendszer ezen kiadása a Windows 10 első stabil verziójának a megjelenése óta 99 dollárba került, azonban a Microsoft most 40 százalékkal 139 dollárra emelte a licencdíjat. Szerencsére az üzleti felhasználóknak szánt Windows 10 Pro ára nem változott, boltban vásárolva továbbra is 199 dollárba kerül.

Az áremelés hazánkban is meglátszik: az egyik közismert árösszehasonlító portálon a viszonteladók átlagosan olyan 33 ezer forint környékén hirdetik a Windows 10 Home-ot, azonban a Microsoft saját webáruházában már 46 ezer forintot kérnek érte.

Ha nem csalnak az emlékeink, akkor a Microsoft webáruházában mindig is drágább volt a rendszer, de azért nem ennyivel.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!