Januárban indíthatja útjára az Android 9 Pie-t a Samsung

Vágólapra másolva!
A jelek szerint idén sem sikerül felgyorsítani a rendszerfrissítések közzétételét.
Vágólapra másolva!

Bár az Android 9 Pie már augusztusban elstartolt, a Google hivatalos statisztikáira még nem fér rá, olyan kevesen használják. Szerencsére mostanában néhány nem Google márkájú okostelefonra is elkezdett szállingózni a frissítőcsomag.

Elsőként az Essential frissített Android 9 Pie-ra, majd egyes készülékeit a OnePlus, a HMD Global és a Huawei is frissítette. Ígéret van már a Sonytól, a Motorolától és az HTC-től is.

Forrás: Android Authority

A Samsung eddig semmit nem árult el az Android 9 Pie frissítéseiről. Az elmúlt évek tapasztalatainak fényében ez nem túl meglepő, ugyanakkor minden jel arra utal, hogy a rendszerfrissítéseket idén sem sikerül felgyorsítani.

Franciaországi információk alapján az Android 9 Pie leghamarabb 2019. januárjában jelenhet meg. Ekkor új kamerás funkciókat kapnak a Galaxy S9, Galaxy S9+ és Galaxy Note 9 tulajdonosok, majd később a Galaxy Note 8-ra, a Galaxy S8-ra és a Galaxy S8+-ra is megérkeznek az újítások.

A jelek szerint a Samsung nem csak az Android 9 Pie gyári funkcióit optimalizálja, hanem rengeteg saját fejlesztéssel és kiegészítéssel látja el az új rendszert.