Kevés hely maradt a Windows 10 frissítése után?

windows 10 april 2018 update laptop notebook
Windows 10 April 2018 Update
Vágólapra másolva!
Plusz van megoldás az újabb Intel processzoros gépek inkompatibilitására is.
Vágólapra másolva!

Kedd éjszaka manuálisan telepíthetővé vált a Windows 10 idei második óriásfrissítése, az October 2018 Update installációjának a lehetőségeiről korábban már beszámoltunk. Most előkerült két olyan gond a frissítés kapcsán, amely sokaknak bosszúságot okozhat, szerencsére mindkettőre van megoldás.

Forrás: Microsoft

A legtöbbeket érintő probléma az lehet, hogy a Windows 10 October 2018 Update telepítése után egyszerűen kifutnak a szabad háttértárból, ez főként a kisebb kapacitású SSD-vel szerelt számítógépek tulajdonosainak okozhat gondot. A probléma szerencsére nagyon könnyen orvosolható, egyszerűen csak törölni kell a számítógépről a szükségtelen telepítési és egyéb állományokat.

Akár 20+ GB hely is felszabadítható lehet a Windows 10 October 2018 Update telepítése után Forrás: Origo

Ehhez be kell hozni a Gépház alkalmazást, majd abban a Rendszer → Tárterület menübe kell navigálni, ott pedig a Hely felszabadítása most feliratra kell kattintani. A Windows ezután tételesen fel fogja sorolni a törölhető fájlokat, a módszerrel akár 20+ gigabájt hely is felszabadítható.

A másik felfedezett problémát az jelenti, hogy az elmúlt három évben kiadott Intel processzorokkal rendelkező számítógépeken inkompatibilitási hiba miatt meghiúsulhat a legújabb Windowsra való felfrissítés, ha az Intel Audio Driver bizonyos verzió vannak telepítve.

Ez a meghajtó felelős azért, hogy az integrált Intel videovezérlők képesek legyenek hangot kiküldeni a HDMI vagy DisplayPort kábellel csatlakoztatott kijelzőkre.

A probléma megoldható az Intel legfrissebb grafikus driverének a telepítésével, ezt innen tudják letölteni az érintett felhasználók.

Végül egy érdekesség: a Windows 10 October 2018 Update-ban lévő Feladatkezelő alkalmazás jelenleg hibásan jelzi ki a processzorok kihasználtságát, ezt a hibát jövő hét kedden fogja patchelni a Microsoft.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!