Ezek a legjobb mobilalkalmazások pénzügyeink kezelésére

2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújítás malacpersely pénz spórolás megtakarítás
Vágólapra másolva!
A paplan alá dugdosós módszer a netbankok és internetes vásárlás korában már jó ideje elavultnak számít. Ma már egy okostelefon segítségével viszonylag kevés befektetett idővel számontarthatjuk, hogy mennyi az annyi.
Vágólapra másolva!

Az itt összegyűjtött appokban, bár minden kiadást és bevételt következetesen rögzítenünk kell, de cserébe átfogó képet kaphatunk költési szokásainkról és ennek megfelelően spórolni kezdhetünk.

Napról napra

A költekezést számon tartó alkalmazások kategóriájának legátfogóbb, leginkább felhasználóbarát programja a Koin (Android, iOS).

Egy kezdőegyenleget beállítva a felhasználó rögtön elkezdheti vezetni a költéseit, kategóriákba rendezve minden tételt.

Egyedülálló tulajdonsága, hogy teljesen magyar felülete is van,

ami általában nem mondható el még a legnépszerűbb programokról sem. Az alapfunkciókon kívül rendszeres, automatikus levonásokat is beállíthatunk, például hogy az app havonta vonja ki az albérlet díját vagy a hitel törlesztőrészleteket. Ha minden tételt felviszünk, hamar visszajelzést kaphatunk szokásainkról, hogy mikor mire költünk és milyen arányban. A MagNet Bankos együttműködésnek hála, a bank ügyfelei szinkronizálhatják is az appot számlájukkal, így a kártyás költések adminisztrálása automatikussá válik.

Az okostelefon segítségével a takarékoskodás is sokkal egyszerűbb lett Forrás: Origo

A BudgetBakers Wallet (Android, iOS) nevű alkalmazása majdnem ugyanezt tudja, de itt nagyobb a hangsúly a költések analizálásán, és inkább a készpénzünk vezetésére van testre szabva. Kezdőösszeget ugyanis nem is lehet megadni, csak "bevételeket".

Hatékonyabban működik, ha annyi pénzt könyvelünk el havonta bevételként, amennyit arra a hónapra elköltésre szánunk.

Időközben színes-szagos kördiagramok és más elemzések mutatják, hogy milyen ürüggyel verjük el leggyakrabban a forintokat, sőt, azt is, hogy boldoggá tettek-e a beruházások. A vásárlások után ugyanis utólag emojikkal azt is értékelhetjük, hogy mennyire érte meg a vásárlás.

Virtuális malacpersely

Akár egy új cipőre, akár lakásra gyűjtjük az aprót befőttesüvegben, a Money Box (Android, iOS) remek segítség lehet a könnyebb számontartásban. Az ingyenes verzióban két célt tűzhetünk ki, amikhez aztán mindig hozzáadhatjuk a félretett összeget. Jó érzés látni, ahogy lassan, de biztosan betelik az állapotmérő sáv, és közelebb kerülünk álmaink céljához, és jó motiváció is, hogy van egy felület, ahol számon tarthatjuk a kincstár állapotát. Persze a teljes verzió itt is profibb. Ha megvásároljuk, amellett, hogy eltűnnek az idegesítő reklámok, a célok száma is korlátlanná válik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!