Október 10-én jön a Razer Phone 2

Vágólapra másolva!
A Razer hivatalosan is megerősítette, hogy október 10-én mutatja be az új okostelefonját.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már tudjuk, hogy a Razer Phone 2 hamarosan bemutatkozik, és azt is, hogy alapvetően nem változik sokat dizájnban. A legutóbb kiszivárgott képen a zárolt képernyő dátuma október 10. volt, ebből többen a bemutató dátumára következtettek.

A Razer azóta a meghívókat is szétküldte, így immáron hivatalos: a Razer Phone 2 október 10-én debütál.

Forrás: Razer

Külsőre szinte teljes egészében megegyezik majd a tavalyi, szintén 5,7 hüvelykes modellel. Az új modell kijelző körüli kerete azonban furcsa módon vastagabb.

A Razer Phone 2 elvileg Snapdragon 845-ös chipet kap, 512 GB tárhellyel és Android 9 Pie rendszerrel. Minden bizonnyal marad a 120 Hz-es kijelző és a 4000 mAh-s akkumulátor is.