Egy elemző szerint túl olcsó az iPhone XR

Vágólapra másolva!
A szakértő úgy gondolja, hogy az Apple-re negatív hatással lesz a "túl olcsó" iPhone XR.
Vágólapra másolva!

Az elemzők jelenleg is találgatnak, hogy mekkora siker lesz az Apple idei három új iPhone készüléke, illetve, hogy mit jelent majd az Apple számára az iPhone XR vételára.

Az LCD-kijelzős modell a felhasználók szerint indokolatlanul és elképesztően drága, az elemzők viszont nem értenek egyet.

Forrás: Apple

Rod Hall, a Goldman Sachs elemzője azt várta, hogy az iPhone XR alapverziója 100 dollárral többe kerül majd. A legtöbb elemző egyértelműen úgy gondolja, hogy ez a modell sikeresebb lesz, mint az iPhone XS és az iPhone XS Max együtt.

Hall úgy gondolja, hogy az iPhone XR túl olcsó lett (a várakozásokhoz mérten), ennek pedig megihatja a levét az Apple. Az iPhone XR-t az emberek az iPhone 8 és 8 Plus helyett viszik majd, ez pedig lentebb viszi az iPhone-ok átlagárait. Emiatt pedig az Apple eredményei is rosszabbak lehetnek a következő pénzügyi évben. A Goldman Sachs szerint akkor is, ha a vártnál több iPhone XR talál gazdára.