Megvan a négykamerás Galaxy bemutatásának a dátuma?

Samsung Galaxy A6+, okostelefon, android, teszt
A beépített kamera egész jó!
Vágólapra másolva!
Az interneten élőben is követhető lesz a Samsung következő sajtóeseménye.
Vágólapra másolva!

Kitört a háború a gyártók között, hogy kit tud minél több hátlapi kamerát tenni a mobiljaira. A jelenlegi csúcstartó három kamerával a Huawei P20 Pro, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy az október 11-ére meghirdetett, az interneten élőben streamelt sajtókonferenciáján a Samsung le fogja karatézni a riválisát a világ első négykamerás mobiljával. Aztán pedig jöhet trónfosztani az első ötkamerás Nokia.

A kép csak illusztráció Forrás: Origo

A Samsung egyelőre csak a meghívót küldte ki a rendezvényre, és annyi biztos belőle, hogy Galaxy készüléket kíván bemutatni, míg a „4× fun" szöveg is látszólag a négykamerás mobilra utal. Ettől függetlenül még nem érdemes mérget venni rá, hogy tényleg a híresztelt telefon mutatkozhat be; szokatlan módon semmi egyéb konkrétumot nem hallottunk róla azon túl, hogy a Galaxy A-széria tagja lehet.

Potenciálisan kapcsolódó érdekesség, hogy a Samsung mobilos részlegének az igazgatója nemrég pont a középkategóriás termékek innovációkkal való feltöltésének a fontosságát hangsúlyozta.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!