Hogyan csökkenthető a családokon belüli digitális szakadék?

Digitális, gyerek, játék, gamer
A játék mindenképpen a gyermekkor része. A minőség és a mennyiség kérdéses csupán.
Vágólapra másolva!
A technológia soha nem látott mértékű fejlődésével a szülőknek nem egyszerű nyomon követni a digitális világ változásait. A most felnövő generációhoz tartozók már a digitális kor gyermekei, számukra az internethasználat, a technológia, az online tér és az érintőképernyők az életük szerves részét képezik.
Vágólapra másolva!

Soha nem volt még ilyen messze egymástól szülő és gyermek

A korábbi generációk közti szakadék árnyalatnyi volt a maihoz képest, hiszen, egy gyermek, aki mondjuk a 90-es években volt tizenéves, ugyanúgy lejárt a térre bringázni és focizni, mint a szülei anno, csak a kedvenc zenéit tartalmazó kazettát már egy Walkman segítségével magával is vihette, és nem csak otthon hallgatta, mint a szülei.

Ma viszont már nemcsak a zenéit viszi magával ez átlagos tini, ha útra kel, hanem az egész világát, amiről a szülők sokszor semmit nem tudnak.

Minden szülő nap mint nap szembesül azzal, hogy gyermeke egyre több időt tölt a kijelzők előtt: de tudjuk-e, hogy ezalatt milyen alkalmazásokat használ? Kikkel van kapcsolatban? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek felvetődnek a szülőkben, egy 21. századi család életében.

Ezt a témát járta körül a Vodafone által Magyarországon elsőként nyilvánosan bemutatott Screenagers c. dokumentumfilm, amely egyfajta gondolatébresztőként szolgál, és felhívja a figyelmet arra, hogy felelősen kell kezelnünk a digitális eszközhasználatot, kiemelt figyelmet fordítva a biztonságra és a megfelelő informáltságra.

A film vetítése során a szakértők mellett egy Z-generációs influencertől, Trunk Tamástól is kérdezhettek a közönség tagjai Forrás: Origo

A szülők szerepe a legfontosabb

A film bemutatása mellett a Vodafone egy reprezentatív kutatás eredményét is publikálta, melynek keretében 500 szülő véleményét kérdezték meg a 6-14 éves és a 15-18 éves korosztály digitális eszközhasználatával kapcsolatban. A kérdések többek között azt vizsgálták, hogy a szülők mit gondolnak gyermekük digitális tartalomfogyasztásáról, felvetettek továbbá a szabályozásra és fejlesztésre, valamint az internet veszélyeire vonatkozó kérdéseket. Ezenkívül olyan témákban is megkérdezték a szülők véleményét, mint a digitális eszközhasználat és az iskolai teljesítmény kapcsolata.

A játék mindenképpen a gyermekkor része. A minőség és a mennyiség kérdéses csupán Forrás: Origo

A kutatás eredményeiből kiderült, hogy az általános iskolást nevelő családok 44 százalékánál vannak a digitális eszközhasználatra vonatkozó szabályok, amelyeket mindenki betart, és a családok 2/3-ánál tudatosan szerveznek a szülők közös programokat annak érdekében, hogy a gyerekek ne üljenek túl sokat a gép előtt.

A magyar szülők többsége felismerte, hogy felelős azért, mennyi időt töltenek gyermekeik a képernyők előtt, és 76 százalékuk szabályozza a képernyők előtt tölthető időt.

A kisebb gyereket nevelő szülők ötöde érzi úgy, hogy nem mutat jó példát, mert ő maga is sokat használja okostelefonját, laptopját, sokat Facebookozik, sőt, a szülők negyede elismeri, hogy esetenként ők maguk adják a telefont, játékgépet a gyerekek kezébe azért, hogy lefoglalják.

A gyerekek minőségi időtöltésével kapcsolatban a kutatás igazolta, hogy akinek különórái vannak, azok kevesebb időt töltenek telefonozással.

Sok szülő rájött annak fontosságára, hogy nekik is ismerniük kell a virtuális világot, és igyekezniük kell képben lenni a digitális trendekkel. Fontos figyelniük arra, hogy gyermekük milyen játékokkal játszik, hiszen a kutatásból kiderült, hogy az általános iskolás korosztály több mint fele leggyakrabban egyedül szokott „telefonozni". Ebben a tekintetben nem voltak fölöslegesek az elmúlt évek edukációs programjai: a szülők 3/4-e beszélgetett már a gyerekével az internethasználat veszélyeiről.

A digitális világ könnyen elérhető élvezetet nyújt. Pont ezért kell óvatosan bánni vele Forrás: Pixabay

Annak ellenére, hogy a szülők felelőssége eldönteni, megengedik-e a gyereknek a YouTube használatát, vagy esetleg tiltják, a kutatás megállapította, hogy minden illúzió ellenére az általános iskolás korú gyerekek 72 százaléka rendszeresen nézi a videómegosztót.

Egy lehetséges megoldás

A Vodafone Family csomaggal rendelkezők számára a My Vodafone applikáción belül újonnan kialakított Vodafone Family menüből elérhető Kid Mobilirányító funkció lehetőséget ad arra, hogy magabiztosan kézben tarthassák gyermekeik mobilköltését és használatát. Az új funkció segítségével letilthatóak az emelt díjas és nemzetközi hívások, a mobilvásárlás és korlátozható az adathasználat.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezt az eszközt is felelősen használjuk, mert a szakemberek szerint nem vezet jóra, ha a jutalmazás, vagy a büntetés eszközeként alkalmazzuk az internetet.

A kutatás igyekezett megvizsgálni az internetmentes táborok hazai fogadtatását is: a kicsiket a szülők 68 százaléka, a nagyokat 52 százaléka küldené el internetmentes táborba (érdemes lenne megnézni, hogy a szülők mit kezdenének egy ilyen táborban).

Érdekesség, hogy a nagyobb korosztály szülei esetében csak 1/3 gondolja úgy, hogy az okostelefon használatát az órai anyag részévé kell tenni, annak ellenére, hogy a digitális világ oktatásba történő integrációja elkerülhetetlen.

A kutatás rámutatott, hogy úgy lehet a gyermekeknek hatékony iránymutatást adni a digitális világban, ha elindul egy beszélgetés a szülők és a gyerekek között, és kialakul a bizalom. Ehhez tanácsokat és a további eredményeket a következő hetekben, hónapokban a Digitális Család online magazin fogja feldolgozni, a témában készült első cikk ezen a linken érhető el. A két évvel ezelőtt létrehozott oldal célja, hogy hasznos és hiteles tartalmakkal, útmutatásokkal támogassa a szülőket, és csökkentse a digitális szakadékot a szülők és a gyermekek között. A szolgáltató ezzel a felülettel is segíteni szeretné a szülőket abban, hogy mindenki megtalálja a saját válaszait, és kialakítsa a legmegfelelőbb családon belüli szokásrendszert. Hiszen minden család más, ezért nincs általános érvényű szabályzat, azt a szülőknek és gyerekeknek közösen kell kialakítania.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!