A héten debütál a programozók söre

codecool sör ipa
Indokolatlan ügyféligény
Vágólapra másolva!
Elsőként az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szeptember 13-14-én tartandó Menta konferenciájának résztvevői kóstolhatják meg.
Vágólapra másolva!

Az Indokolatlan Ügyféligény fantázianévre hallgató sörkülönlegesség típusát tekintve egy IPA. „Narancsszínű amerikai Indian Pale Ale, telt malátás testtel, hátulról intenzíven, ugyanakkor mégsem tolakodó módon, déligyümölcsös komló aromákkal támadva az ízlelőbimbókat" – jellemezte egy, az adatvédelmi törvényre hivatkozva neve elhallgatását kérő programozó. Az IPA-kra jellemzően szűretlen főzet receptje a Horizont Brewing alkotása, akik a palackozást is végzik.

Indokolatlan ügyféligény Forrás: Codecool

A címkét tervező Bene „bys" István, a Delta7 ügynökség art directora pont olyan briefet kapott, mint amit a programozók szoktak: nem volt bő lére eresztve. A grafika középpontjában az elfoglalt és túlterhelt IT top manager áll, aki egyelőre még nem tud megbirkózni az Indokolatlan Ügyféligénnyel.

Ahogy azt az oktatott programnyelvek esetében teszi, a kézműves sörkínálatát is bővíteni tervezi a Codecool. A jövő alakulása miatt aggódó mérnökök ellazítására az IPA(R) 4.0 fantázianevű tétel lesz az ideális, míg a szabad verseny feltétlen hívei természetesen egy Porter alapú receptet kapnak.

– avatta be az érdeklődőket terveikbe Bonyhádi Gábor, a Codecool programozóiskola marketing igazgatója.

„Általában a kiscsoportos projektekben mindenféle adalékanyagok nélkül is hamar megindul a spontán erjedés, ez az ötlet is ennek a kreatív szellemiségnek az eredménye. Egy 12 hónapos intenzív programban ráfér néha a lazítás a résztvevőkre. Ám, aki csak emiatt jelentkezne kurzusainkra, azt ki kell ábrándítsam: csak limitált példányszámban készülnek a söreink" – mondja Boda József, a Codecool ügyvezetője.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!