Pontosított a kettéhajtható mobilja kapcsán a Samsung

samsung hajlítható mobil
A Samsung kettéhajtható mobilja a vállalat szabadalmi kérvényében
Vágólapra másolva!
Valószínűtlen, hogy még idén piacra kerülne a termék.
Vágólapra másolva!

Pár nappal ezelőtt a Samsung mobilos üzletágának a vezetője elejtette, hogy a vállalat novemberben megrendezésre kerülő fejlesztői konferenciáján bemutatkozhat az első olyan Galaxy, ami kettéhajtható lesz a kijelzője közepénél. DJ Koh szavait sokan úgy értelmezték, hogy talán még idén piacra kerülhet a készülék, így a Samsung most kénytelen volt reagálni a spekulációkra.

A Samsung kettéhajtható mobilja a vállalat szabadalmi kérvényében Forrás: Samsung

A vállalat közleménye szerint inkább arra érdemes számítani, hogy novemberben valamilyen mértékben, többé-kevésbé tényleg bemutatkozhat az okostelefon, de a forgalomba hozásával kapcsolatos részletekre nem érdemes várni.

Mindez nem meglepő annak fényében, hogy a fejlesztői konferenciákon a gyártók nem szoktak ilyen jellegű termékbejelentéseket tenni.

Emellett DJ Koh is említette az interjújában, hogy még mindig megy az ötletelés a formaterv érdemi kihasználási lehetőségeiről.

Emiatt pedig racionális, hogy a készüléket pont egy fejlesztői konferencián kívánja (részlegesen) bemutatni a Samsung: szüksége lesz arra, hogy a piacra kerülésekor minél több külsős fejlesztőtől származó app támogassa a fura kialakítást, különben a fogyasztók nem látnak majd sok előnyt a telefon kettéhajthatóságában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!