Örökre búcsút vehet az ujjlenyomat-olvasótól az Apple

touch id ujjlenyomat azonosító home gomb apple iphone biometrikus azonosítás
A Touch ID segítene a tolvajok lebuktatásában
Vágólapra másolva!
Jól fogadták a vásárlók a Face ID-t, látszólag nincs már szükség az elődjére.
Vágólapra másolva!

Jövő hét szerdán az Apple bemutatja az idei iPhone mobilokat, továbbá az iPad táblagépek új generációját. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a mobilok mindegyike megkapja a jelenleg csak az iPhone X-en elérhető Face ID arcfelismeréses azonosító rendszert, és nincs kizárva, hogy ugyanez vonatkozik majd az iPadekre is. Így vagy úgy, de amelyik terméken lesz Face ID, az biztosan nem fog Touch ID ujjlenyomat-olvasót tartalmazni.

Forrás: Apple

Az Apple ügyeire elég jól rálátó Ming-Chi Kuo szerint minden jel arra mutat, hogy az Apple jövő évi okostelefonjain is lényegében kizárt az ujjlenyomat-olvasó újbóli bevetése. Az elemző arra számít, hogy a cég jövőre megkezdi majd a kijelző alatti ujjlenyomat-olvasó tesztelését, de a termékeiben való tényleges bevezetése még akkor is erősen kérdéses, ha megfelelően működik a technológia.

Mindezt teljesen észszerűnek tartja az elemző, elvégre a Face ID megfelelő hatékonysággal teszi a dolgát, ráadásul jól fogadták a fogyasztók, így nincs érdemi nyomás az Apple-ön, hogy visszahozza az ujjlenyomat-olvasót a mobileszközeibe. Emellett a Touch ID feltámasztása szükségtelenül komplikálhatná a termékek fejlesztését, tesztelését és előállítását is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!