Befejezte a PlayStation 2 szervizelését a Sony

sony playstation 2 ps2 játékkonzol
Sony PlayStation 2
Vágólapra másolva!
Japánban egészen máig foglalkozott vele a hivatalos szervizközpont.
Vágólapra másolva!

A Sony PlayStation 2 minden idők legjobban fogyó játékkonzolja, az életciklusa alatt olyan 155 millió darab talált gazdára belőle. A termék 2000 márciusában elsőként Japánban került piacra, a gyártása 2012-ben ért véget, a nemzetközi forgalmazása pedig 2013 januárjában fejeződött be.

Sony PlayStation 2 Forrás: Sony

Nekünk is újdonság, de ettől függetlenül Japánban a Sony hivatalos japán szervizközpontja egészen mostanáig foglalkozott a konzol javításával.

A Kotaku beszámolója szerint most vége a dalnak: akik javítást szerettek volna kérni, azoknak augusztus 31-ig kellett jelezniük a szervizigényt, és szeptember 7-ig el kell juttatniuk a szereltetni kívánt konzoljukat (vagy a kiegészítőiket) a PlayStation Clinic központba. Ettől függetlenül a cég közölte, hogy pótalkatrészek hiányában nem feltétlenül lesz képes minden javítást elvégezni.

Augusztus utolsó napján nem csak a szervizeltetési lehetőség, de a konzol hivatalos terméktámogatása is megszűnt.

Persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól kezdve javíthatatlanok lesznek Japánban a PlayStation 2-es gépek. A nem hivatalos szervizekben még nagyon sokáig foglalkoznak majd a szerelésével, a bontott pótalkatrészekből tudtunkkal nincs hiány.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!