Történelmi magasságokban az Apple

Vágólapra másolva!
Az új iPhone-ok bemutatója előtt soha nem látott magasságokba emelkedett az Apple részvény-árfolyama.
Vágólapra másolva!

Az Apple augusztus 2-án történelmi rekordot ért el, ugyanis az első cég lett a világon, amelynek a piaci értéke átlépte az 1 billió amerikai dollárt. Sokan arra számítottak, hogy ezután megpróbál a biztonságra játszani az Apple, illetve a részvény árfolyama is stagnál majd.

Augusztusban azonban további 10 százalékkal emelkedett az Apple árfolyama, ami ahhoz vezetett, hogy már majdnem 1,1 billió dollárt ér a cég. Pénteken ráadásul 228,87 dollárt is elért az árfolyam, ami szintén rekord.

Forrás: My Style News

A szeptember 12-i iPhone-bemutató előtt több befektető és kereskedő is Apple-részvények vásárlásába kezdett. Általában az árfolyam emelkedik a bemutató előtt, a készülékek debütálása után sokan azonnal eladják a részvényeiket.

Természetesen nem mindenki játszik így. Warren Buffet például folyamatosan növelte a részesedését az Apple-ben, még akkor is, amikor minden elemző az Apple ellen beszélt. Bár a tech világától távol marad Buffet, az Apple-ben megduplázta a részesedését 2017 óta. A Berkshire Hathaway holdingcég így az Apple második legnagyobb részvényese volt június végén (a részvények értéke most több mint 56 milliár dollár).