Már készül a videokártyák kiadására az Intel

intel videokártya
Vágólapra másolva!
Pedig az első termékek csak 2020-ban kerülhetnek piacra.
Vágólapra másolva!

Egyes dolgokat sosem lehet elég korán kezdeni; a jelek szerint az Intel nem kívánja a véletlenre bízni, hogy értesülnek-e a fogyasztók a dedikált videokártyák piacára való belépéséről. A vállalat egy ideje óriási erőkkel fejleszti az AMD Radeon és NVIDIA GeForce modellekkel ringbe szálló saját grafikus kártyáit, néhány hónapja ráadásul már Raja Koduri felel a munkáért. Az AMD-től leigazolt szakember irányítása alatt készültek a jelenleg kapható Radeon videokártyák is.

Forrás: Intel / Twitter

A számítógépes grafikával foglalkozó SIGGRAPH 2018 szakmai konferencia alkalmából az Intel videokártyás üzletága létrehozott magának egy twitteres profilt, majd megosztotta rajta a lent megtekinthető, kedvcsináló videót. Ebben az integrált grafikus vezérlők terén eddig elért teljesítményével büszkélkedik a cég, plusz illusztrációs jelleggel egy rejtélyes videokártya is feltűnik a mozgóképen.

Sajnos továbbra sem világos, hogy mi adja majd a 2020-ban piacra kerülő Intel videokártyák alapját, azonban megalapozott a feltételezés, hogy nem egy teljesen nulláról kifejlesztett GPU-architektúráról van szó.

Egy ilyen projekt sok évnyi munkát adna a mérnököknek, ezt az utat járva rendkívül valószínűtlen, hogy képesek lennének másfél-két év múlva videokártyákat piacra dobni.

Ebből feltételezhető, hogy az Intel mérnökei az eredetileg a processzorokba tervezett, integrált videovezérlőjüket próbálják teljesítmény tekintetében felskálázni. Erre utalni látszik a fenti videóban prominensen kiemelt „We will set our graphics free" (kiszabadítjuk a grafikánkat) szlogen is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!