Amerikában az iPhone 8 Plus a nyerő

Vágólapra másolva!
Az elmúlt negyedévben 24 százalékos amerikai piaci részesedéssel tarolt az iPhone 8 Plus.
Vágólapra másolva!

A CIRP elemzőcég nemrég közzétette az idei második negyedévre vonatkozó mobilos, iPhone és iPad készülékekre vonatkozó jelentését. Ebből kiderült, hogy Amerikában az iPhone-eladások 54 százalékát 2017-es modellek teszik ki.

A legnépszerűbb modell a három hónap alatt az iPhone 8 Plus volt, 24 százalékos piaci részesedéssel.

A második legkedveltebb az iPhone X volt, 17 százalékos piaci részesedéssel, míg az iPhone 8 a vásárlók 13 százalékának kellett. Míg az aktuális iPhone-ok az eladások 54 százalékát teszik ki, addig ez arány egy évvel korábban 80 százalék volt. Ezúttal jobban vitték az emberek a régebbi készülékeket.

Forrás: CNET

Az iPhone 6S, iPhone 6S Plus és iPhone SE 20 százalékos részesedést értek el, ami nagyjából azonos a tavalyival. Bár ezek olcsóbbak lettek, az iPhone-ok átlagára összességében emelkedett, hiszen az aktuális modellek drágábbak, mint eddig valaha.

Az iOS-es tabletek amerikai mezőnyében az iPad Pro volt a nyertes, 40 százalékos piaci részesedéssel (20-20 százalék jutott a 10,5 és 12,9 hüvelykes modelleknek). A legnépszerűbb konkrét termék a 9,7 hüvelykes iPad volt, ami az eladások 31 százalékát tette ki. Az iPad mini 18 százalékot ért el.