Csúszhat a legolcsóbb idei iPhone piacra kerülése

apple iphone x brooke amelia peterson
Vágólapra másolva!
Gondok akadhattak a notchos LCD érintőkijelző tömeggyártásával.
Vágólapra másolva!

Az Apple nagy kellemetlenségére tavaly egészen az év végéig kifejezetten nehéz volt beszerezni az iPhone X csúcsmobilt, egyes alkatrészek hiánya miatt nem sikerült belőle eleget gyártani. Most nagyon úgy tűnik, hogy idén is lehet némi zavar az Erőben, azonban ezúttal a legolcsóbb (mármint 700 dolláros) készülék elérhetővé válása csúszhat körülbelül egy hónapot, a tervezett szeptember helyett csak októberben kerülhet piacra a mobil.

Forrás: Brooke Amelia Peterson / Youtube

Két az Apple ügyeiben jól tájékozott piaci elemző szerint a problémát az érintőkijelző jelenti: a 6,1 hüvelykes „olcsó" iPhone is megkapja az iPhone X notchos megjelenítőjét, azonban AMOLED helyett LCD panel került a készülékbe, amelyet exkluzívan az LG gyárt az Apple számára.

A fennakadást állítólag az okozta, hogy a bevágás miatt kissé szökhetett a háttérvilágítás fénye, és időbe tellett megnyugtatóan orvosolni a gondot.

Az AMOLED panelek esetében nincs ilyen probléma, hiszen nincs bennük háttérvilágítás, a képpontjaik adják ki a fényt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!