Hamarosan megérkezik a Samsung okoshangszórója

Vágólapra másolva!
Versenyképes árcédulával közelít a Bixby-képes okoshangszóró.
Vágólapra másolva!

A Samsung továbbra is nagy figyelmet fordít a saját digitális asszisztensére, és a jelek arra utalnak, hogy készen áll a piacra dobni egy Bixbyvel szerelt okoshangszórót.

Az új eszköz a jövő hónapban érkezhet, valószínűleg a Galaxy Note 9-cel egyszerre.

A jól értesült források szerint tál alakot kapott az okoshangszóró, és valószínűleg az Apple HomePodhoz hasonlóan több hangszóróval gondoskodik a teljesebb hangzásról.

Forrás: SamMobile

Az okoshangszóró képes lesz követni a parancsokat osztó felhasználó fizikai helyzetét, és a hangot az ő irányába szórni. A Samsung úgy néz ki, hogy nagy hangsúlyt fektet a minőségi audioélményre.

A Samsung azt már korábban megerősítette, hogy a Galaxy Note 9 lesz az első eszköz, amin már a Bixby 2.0 lesz rajta. Magától értetődő, hogy az okoshangszóró is ezzel debütál majd.

A Lux kódnéven fejlesztett okoshangszóró vételára 300 dollár körül alakul majd, vagyis a HomePodnál és a Google Home Maxnál is olcsóbb lesz.