Ezzel a chippel tarolna a középkategóriában a Huawei

Vágólapra másolva!
A Kirin 710-es lapkával szereli majd fel a középkategóriás készülékeit a kínai gyártó.
Vágólapra másolva!

A Huawei legújabb mobilos lapkakészlete a Kirin 710 lett. Ez nem nagy meglepetés, ugyanis az érkezéséről már legalább egy hónapja lehetett tudni. Az új chipet a kínai óriás a középkategóriás okostelefonjaiba szánja.

A Kirin 710-es SoC legfőbb ellenfele a Qualcomm Snapdragon 710 lesz.

Míg a Qualcomm Snapdragon 710 10 nm-es gyártástechnológiával készül, addig a Kirin 710 a TSMC régebbi, 12 nm-es technológiáját használja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Huawei chip valamivel nagyobb.

Forrás: Huawei

A Huawei szerint a Kirin 710 teljesítménye 75 százalékkal jobb, mint az előző generációé. A Kirin 659-hez mérten a többmagos teljesítmény is emelkedett, 68 százalékkal. A Kirin 710 nyolc processzormagjából négy 2,2 GHz-en, négy 1,7 GHz-en ketyeg.

A grafikáért az ARM Mali G6 GPU felel, ami 1,3-szor gyorsabb annál, mint ami a Kirin 659-ben volt. Adott továbbá az LTE-és a dual-SIM-támogatás is. Az első Kirin 710-alapú okostelefon lesz a nova 3i lesz.