Bemutatkozott a Nokia 6.1 Plus

nokia 6.1 plus
Nokia 6.1 Plus
Vágólapra másolva!
Világszerte kapható lesz a notchos Nokia X6.
Vágólapra másolva!

Május közepén a HMD Global bemutatta a Nokia X6-ot, ez a középkategóriás készülék lett az első kijelzőbe benyúló szenzorszigettel rendelkező mobilja. Most végre kiderült, hogy az eddig csak Kínában forgalmazott modell világszerte kapható lesz, azonban Nokia 6.1 Plus néven kell majd keresni.

Nokia 6.1 Plus Forrás: HMD Global

Technikailag a Nokia X6 és a Nokia 6.1 Plus között nincs különbség, azonban a nemzetközi piacon csak 4 GB memóriával és 64 GB bővíthető háttértárral lesz elérhető. A kínai piacon árult verziója 4 + 32 és 6 + 64 konfigurációkban is elérhető, de ezek globális piacra dobását valamiért nem tartották jó ötletnek az illetékesek.

A gyárilag Android 8.1 rendszerrel érkező Nokia 6.1 Plus július 24-től elsőként Hongkongban lesz elérhető, kártyafüggetlenül 2288 helyi dollárért, azaz olyan 81 ezer forintért vihetik majd el a vásárlók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!