Pofont kapott Németországban az előrendelés

bankkártya, fiatal, fiatalok
Close-up of a teenage boy using a laptop and holding a credit card
Vágólapra másolva!
Semmit sem lehet megjelenési dátum nélkül értékesíteni.
Vágólapra másolva!

Az internetnek hála rendkívül felgyorsult világunknak ezernyi negatívuma van, ezek közül az egyik a korai előrendelés: mostanra számos iparban megszokottá vált, hogy a gyártók vagy fejlesztők konkrét megjelenési dátumok közlése nélkül kérik el a termékeik iránt különösen érdeklődők pénzét. Ez különösen jellemző például a videojátékokra, szinte nincs olyan nagy költségvetésű cím, amit ne lehetne hónapokkal a kiadása előtt megvenni.

Forrás: Photononstop/P. Broze

Az előrendelés fogyasztói szempontból katasztrofális gyakorlat, hiszen a vásárlók anélkül adnak ki pénzt valamiért, hogy képesek lehetnének felmérni annak a minőségét. Persze a cégek senkit sem kényszerítenek arra, hogy bármit is előrendeljenek, így az esetleges csalódás esetén

a vevők csak magukat okolhatják a reklámszövegeknek való bedőlésért.

A Düsseldorf Consumer fogyasztóvédelmi szervezet most kisebb sikert ért el a fogyasztóellenes előrendelési kampányok elleni harcában: egy általa indított perben a müncheni regionális felsőbíróság úgy határozott, hogy semmilyen olyan előrendelői kampányt sem lehet indítani Németországban, amelyben nincs feltüntetve a kínált termék pontos megjelenési ideje.

A döntés a fizikai termékeken át a szoftverekig mindenre vonatkozik.

A fogyasztóvédelmi csoport a német Media Marktot perelte be, a Samsung Galaxy S6 dátum nélküli előrendelői kampánya miatt.

Természetesen a döntés ellenére továbbra is lehet majd előrendelői kampányokat indítani Németországban, de ezek a szokásosnál később indulhatnak majd a jövőben, miután a készítők vagy fejlesztők már kőbe vésik és nyilvánosságra hozzák a termékeik elérhetővé válásának az időpontját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!