Mégis javította a MacBook Pro billentyűzetét az Apple

apple macbook pro
Apple MacBook Pro (2017)
Vágólapra másolva!
Csak épp ezt a pereskedés miatt nem hajlandó hivatalosan elismerni.
Vágólapra másolva!

Péntek délután az Apple hivatalos álláspontjára hivatkozva megírtuk, hogy a szerdán bemutatott új MacBook Pro laptopok klaviatúráján sajnos ugyanúgy beragadhatnak a gombok, mint az előző két évben piacra dobott modellek esetében. A házilagosan ritkán javítható probléma miatt több csoportos pert is kapott a nyakába az Apple, éppen ezért is volt furcsa, hogy továbbra sem kezdett semmit a gonddal.

Apple MacBook Pro (2017) Forrás: Apple

Most kiderült, hogy az Apple álláspontja valószínűleg hazugság. Az iFixit máris megkezdte az új MacBook Pro darabokra szedését, és érdekes felfedezést tett: bekerült egy extra membrán a gomb és a gombsapka közé, emiatt vált halkabbá a harmadik generációs Butterfly klaviatúra.

Ettől függetlenül az iFixit szerint a működési zaj csökkenése csak a membrán beépítésének a mellékterméke: az újítás tényleges célja a billentyűk beragadásának a megakadályozása, a membrán meggátolja a piszok gombsapka alá való bekerülését.

Gyakorlatilag egy tömítésről van szó.

A magától értetődő kérdés persze az, hogy az Apple miért ne lenne hajlandó elismerni a klaviatúra megjavítását? Van rá egy kiváló magyarázat: ha ezt megtenné, azzal egyértelműen beismerné a korábbi klaviatúráinak konstrukciós hibáját,

ez pedig eldönthetné a beragadó gombok miatt a nyakába kapott csoportos perek kimenetelét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!