Kiderült, hogy mikor jön a Samsung Galaxy Watch

Vágólapra másolva!
A 2018-as IFA kiállításon mutatkozik be a Samsung következő okosórája.
Vágólapra másolva!

Bár egyelőre nem világos, hogy a Gear S3 utódját Gear S4 vagy Galaxy Watch néven dobja piacra a Samsung, az biztos, hogy közeledik. A dél-koreai Yonhap hírügynökség forrásai szerint a 2018-as IFA kiállításon mutatja be a viselhető eszközt a Samsung.

Forrás: YourTechExplained

Ez a modell még jobban kapcsolódik majd a Galaxy okostelefonokhoz, ezért változhat a neve Galaxy Watchra.

Dél-Koreában a nevet is levédette már a Samsung.

A szivárgások szerint a gyártó továbbra is marad a saját Tizen platformjánál, ami olyan újításokat tett már lehetővé a múltban is, amiknek a Google Android Wear, majd Wear OS platformja nem adott volna teret.

Az új funkciókról nincs hír, de annyit már tudni, hogy a Samsung következő okosórája már a kezdetektől támogatja majd a Bixby asszisztenst.