A lehető legmagasabb bírságot kapta a Facebook a britektől

Vágólapra másolva!
A brit adatvédelmi hatóság a kiszabható legmagasabb bírsággal, 500 ezer fonttal (182,5 millió forint) sújtja az adatvédelmi botrányba keveredett Facebook közösségi oldalt - közölte Elizabeth Denham brit információs kormánybiztos szerdára virradóra.
Vágólapra másolva!

Denham azzal indokolta a bírságot, hogy

a Facebook megsértette az adatvédelmi rendelkezéseket, amikor nem védte meg felhasználói adatait.

A kormánybiztos emellett arra is hivatkozott, hogy nem volt átlátható az sem, hogyan szerezték meg illetéktelenek a felhasználók adatait. Az 590 milliárd dollár piaci értékű amerikai vállalat, a Facebook számára a félmillió fontra rúgó bírság viszonylag elenyészőnek tűnik, de

ez a legmagasabb pénzbüntetés, amit a brit információs kormánybiztos kiszabhat.

A végleges döntés előtt a Facebook még reagálhat a vádakra. Az internetes óriásvállalat eddig csak annyit közölt, hogy megvizsgálja a brit hatóság köztes jelentését, és hamarosan válaszolni fog az abban foglaltakra.

A cég adatkezelési vezetője, Erin Egan újfent hangsúlyozta: az adatlopási botrányba keveredett Cambridge Analyticával szemben már jóval korábban cselekedniük kellett volna. A Facebook sajátközlése szerint együttműködik a hatóságokkal az ügyben indított vizsgálatokban.

A közösségi oldal nemrég a Cambridge Analytica adatbotrány miatt került reflektorfénybe. A brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég

közel 90 millió Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a választók politikai beállítottságáról,

és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül például a Brexit-kampány idején és az amerikai elnökválasztáskor.

Bár Steve Satterfield, a közösségi oldal adatvédelmi igazgatója azt állította, a Facebook nem osztotta meg európai felhasználók személyes adatait szabálytalanul a Cambridge Analyticával, az Európai Bizottság korábban azt közölte: az illegális adatgyűjtés 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.