A Google ballonjai fedhetik le Kenyát mobilnettel

google project loon internet ballon 4g lte
Google Project Loon
Vágólapra másolva!
Húsz kilométerrel a földfelszín felett mozognak az eszközök.
Vágólapra másolva!

A vártnak megfelelően a nagy techcégek váltakozó sikerrel próbálják megoldani az elszigetelt területek internettel való lefedését. Néhány nappal ezelőtt a Facebook bejelentette az internetszóró drónján való munka leállítását, ám szerencsére nem minden projekt jut erre a sorsra, a jelek szerint a Google-féle internetszóró ballonok egy lépésre vannak a sikeressé válástól.

Google Project Loon Forrás: Google

A Reuters beszámolója alapján Kenya informatikai és kommunikációs minisztere bejelentette, hogy az ország

a Google „Project Loon" ballonjait választotta a gyéren lakott területeinek internettel való lefedésére.

Ugyan a kenyai városokban kielégítő a kábeles és mobilnetes lefedettség, azonban a gyérebben lakott területeinek javán semmiféle netkapcsolat sem áll a lakosok rendelkezésére. Ennek oka, hogy klasszikus módszerekkel üzletileg vállalhatatlan terhet jelentene a szükséges infrastruktúra kiépítése és üzemeltetése. Műholdas internet persze az ilyen helyeken is bevethető volna, ha nem lenne méregdrága.

Az üzlet egyelőre nincs kőbe vésve, a Google még tárgyal a ballonos netszórással kapcsolatos részletekről a kenyai távközlési cégekkel.

A Project Loon ballonok körülbelül 20 kilométerrel a földfelszín felett lebegnek, egyenként olyan 80 négyzetkilométer sugarú kört képesek lefedni 4G/LTE mobilnettel. Az egyhuzamban tipikusan 100 napig szolgálatot teljesítő eszközök a sztratoszféra szeleivel együtt mozognak, napenergiával működnek, képesek egy óriási távközlési hálózattá összecsatlakozni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!