Kijelző körüli keretek és hangszóró nélkül jöhet a Samsung Galaxy S10

Vágólapra másolva!
Először is, fontos megjegyezni, hogy a Samsung Galaxy S10-ről egyelőre az ég egy adta világon semmit nem tudunk. A vállalat nyilván a hivatalos bejelentésig egyáltalán nem fog beszélni róla, és még hátra van az idei újabb csúcsmodell, a Galaxy Note 9 leleplezése is. A pletykák azonban már elkezdtek befutni, és a korábbi években azt tapasztalhattuk, hogy ezek egy része bizony pontosnak bizonyul, úgyhogy ezek alapján most összeszedtük, mire is számítanánk a következő évi csúcskészüléktől.
Vágólapra másolva!

Leleplezés? Mikor?

A Samsung az utóbbi időben mindig az aktuális év legelején mutatta be Galaxy S-sorozat új darabjait. Ez általában egy titkos leleplezést jelent a sajtó képviselői előtt, majd egy nyilvános bemutatót vagy a CES-en, vagy az MWC-n. Ezek alapján tehát akár januárban, akár februárban számíthatunk arra, hogy látni fogjuk az S10-et.

Az árról még nagyon korai lenne beszélni, de vélhetően marad 1000 dollár környékén a csúcsmodell, efölé azért már nagyon bátor vállalkozás lenne bemenni, habár az Apple évről évre megmutatja, hogy árat azért mindig lehet növelni.

Ez a Galaxy S10 egyik prototípus tervezete. Állítólag. Forrás: UniverseIce

Kávák nélküli kijelző?

A Samsung eddig is élen járt a képernyő körüli kávák minimalizálásában, a "notch"-os, vagyis a kijelző tetején lévő bevágás divathullámára azonban szerencsére nem ült fel. És ha hihetünk a fentebbi képnek, akkor nem is fog.

Ezen a képen ugyanis állítólag az S10 egyik prototípusát látjuk, ami alapján egyértelművé válik: a Samsung ezúttal szinte teljesen eltüntetné a kávákat. Magáról a képről ennél többet nem nagyon tudunk kivenni: látszik még rajta a bekapcsoló- és hangerőszabályzó gomb, valamint egy különálló másik gomb is, amit vélhetően ezúttal is a Bixby nevű asszisztensnek dedikálnak.

De akkor hova kerülnek a kamerák és a hangszóró?

Nos, itt jönnek a fontos kérdések. A szelfikamerával kapcsolatban jelenleg kétféle információ kering az interneten: az egyik, hogy néhány kínai gyártó modelljéhez, például az Oppo Find X-hez hasonlóan (ami egyébként döbbenetes módon szintén közel teljesen kávementes, és már a piacon van) a Samsung a készülék tetejéből kipattanó lencsével oldja meg a dolgot. A másik, lehetőség, hogy sikerült beépíteniük a kijelző alá. Az utóbbi kétségtelenül elegánsabb és impresszívebb megoldás lenne, de egyelőre jóval kétségesebbnek tűnik a megvalósíthatósága.

A hangszóróval kapcsolatban is egészen elképesztő pletykák terjengenek: ezek szerint maga a kijelző adni ki a hangokat. Ilyen megoldások persze már léteznek, például a Sony A1-es OLED televízója is a kijelző rezegtetésével tud hangszóróként is funkcionálni, telefonok esetében pedig a Vivo Nex is megoldotta ezt. Egyébként az idei SID 2018 konferencián a Samsung konkrétan bemutatott egy prototípust, ami 6,2 hüvelykes, 1440x2960-as felbontású, és hasonlóan működik. A technológia tehát a cég rendelkezésére áll, kérdés, hogy hamarosan bevethető lesz-e tömeggyártásban is.

A Vivo Nex már szinte teljesen kávamentes, a szelfikamerája felülről ugrik ki. Ilyen megoldáshoz fordulhat a Samsung is? Forrás: Techulator

MI a helyzet az ujjlenyomat-olvasóval?

Nos, a Samsung ezen a téren is lépéskényszerben van. Dönthet ugyan úgy a vállalat, hogy továbbra is a készülék hátán helyezi el ezt, de most már mind a fentebb is említett Vivo, mind pedig a Huawei rendelkezik olyan telefonnal, ahol ezt sikerült a kijelzőbe építeni. És gyanítjuk, hogy ha 2019-ben ezt a világ legnagyobb telefongyártója nem tudná megoldani a csúcstelefonjában, az némileg ciki lenne.

Márpedig jelenleg szólnak arról pletykák, hogy a fejlesztés akadozik, így az a hír járja, hogy a Samsung kénytelen lesz licencelni a Qualcomm által kifejlesztett megoldást. Ami mondjuk felhasználói szemszögből mindegy, csak működjön jól.

Ami az arcfelismerést illeti, ezt az Oppo Find X szintén a készülék tetejéből kiugró kamerával oldja meg, ez azonban az első beszámolók alapján némileg macerásnak hangzik. Egy ideje azonban már arról is csiripelnek a madarak, hogy a Samsung nagyon közel jár a kijelző mögé épített szenzorok megvalósításához, melyekkel kivitelezhető lenne a pontos és biztonságos arcfelismerés.

Kamerák és méretek?

A jelenlegi információink szerint a Samsung marad a már jól bevált 5,8 hüvelykes méretnél a kisebbik modell esetében, az S10+ azonban egy hüvelykkel 6,3-asra nőhet. Ezt azonban senki nem fogja megérezni, hiszen a minimálisra szorított kávák miatt a telefon fizikai mérete még csökkenhet is.

A kamerák esete már érdekesebb. A Samsung nagyon ügyeset húzott a Galaxy S9 trükkös, dupla rekeszértékes kamerájával, azonban erre azóta a Huawei már azzal kontrázott, hogy három lencsét pakolt a P20 Pro hátuljára. Már kerültek ki pletykák, melyek szerint (legalább) a nagyobb S10+ modell három lencsével érkezik, amivel a koreaiak felzárkóznának a konkurenciához, és ha ezt kombinálják az S9 különleges, kettős rekeszértékű rendszerével, az egészen elképesztő végeredményhez vezethet.

Nagyon fontos lenne viszont, hogy ezúttal a kisebbik S10 modell is legalább két lencsét kapjon a hátuljára, hiszen már idén is némileg furcsán néztünk, hogy miként maradhatott ez ki egy 260 ezer forintos készülékből. A méretbeli preferenciánknak nem kellene azzal járnia, hogy ezzel lemondunk a jobb kamerarendszerről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!