Nem kötelezhető a mobiljai frissítésére a Samsung

Samsung Galaxy A8, CES 2018
Egyedül a teljesítményben (Exynos 7885 Octa), kamerában, és a kijelző kialakításában tér el a nagytestvértől (S8).
Vágólapra másolva!
Tárgyalásig sem jutott el a hágai bíróságon az ügy.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonok szoftveres biztonsága van olyan fontos, mint a számítógépeké, hiszen már nem csak különféle privát jellegű adatokat, de akár jelszavakat és fizetési információkat is tárolnak rajtuk a mobilozók. Éppen ezért is fontos lenne, hogy a mobilgyártók megfelelő időn keresztül és észszerű rendszerességgel eljuttassák a termékeikre az Android aktuális biztonsági javításait.

Samsung Galaxy S8 Forrás: Origo

A holland Consumentenbond emiatt be kívánta perelni a Samsungot. A fogyasztóvédelmi szervezet szerette volna elérni, ha a Galaxy készülékek a piacra dobásuktól számított négy éven át, vagy a konkrét eladásuk utáni két évben megkapják az Androidhoz kiadott biztonsági javításokat.

Az ügy érdekessége, hogy a biztonsági frissítések tekintetében a Samsung még pont a korrektebb gyártók közé tartozik, árkategóriától függően a népszerű készülékei két éven át havonta vagy negyedévente kapnak biztonsági frissítéseket.

Ez persze végső soron mindegy, a hágai bíróság elutasította a Consumentenbond perindítványát, ezúttal megúszta a pereskedést a Samsung.

A bíró szerint azért nem kerülhet bíróság elé az ügy, mert nem állapítható meg, hogy a fogyasztóvédők szerint elmaradó frissítések a jövőben milyen természetű és súlyosságú érdeksérelmet okozhatnak a fogyasztók számára.

Viszont jó hír, hogy a Google nemrég lépett már az ügyben, ki fogja kényszeríteni az androidos eszközök jelenleginél korrektebb támogatását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!