Előrendelhető az Atari VCS játékkonzol

atari vcs játékkonzol
Atari VCS
Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag egy Linuxot futtató számítógépről van szó.
Vágólapra másolva!

Előrendelhetővé vált az IndieGoGo közösségi finanszírozós portálon az Atari első modern játékkonzolja. Ugyan a terméket már hónapok óta reklámozza valamilyen módon és mértékben a vállalat, de most kiderült, hogy az előrendelők csak 2019 júliusában számíthatnak a kézhez vételére, a boltok polcaira pedig nyilván csak pár héttel később kerülhet fel.

Atari VCS Forrás: Atari

Ez elég kiábrándító, különösen annak fényében, hogy gyakorlatilag egy Linuxot futtató számítógépről van szó, még ha ez ránézésre nem is nyilvánvaló. A specifikációk részletezésébe annyira nem ment bele az Atari, de nagy vonalakban már tudni, hogy mi van benne: a VCS meghajtásáról egy integrált Radeon R7 grafikus vezérlővel rendelkező AMD processzor gondoskodik, 4 GB DDR4 memória mellett.

Atari VCS Forrás: Atari

A processzor még a Bristol Ridge termékcsaládba tartozik, azaz nem az új fejlesztésű Zen architektúrára épül, hanem a régi Excavatorra. Ez azt is jelenti, hogy a konzol Radeon videovezérlője GCN 1.2 családba tartozik, nem az új Radeon Vega van benne.

Az Atari VCS beépített háttértára csupán 32 GB, ráadásul SSD helyett eMMC típusú. Szerencsére a bővítése nem jelent majd gondot, erre a célra memóriakártya mellett pendrive vagy egyéb külső háttértár is bevethető lesz.

A kommunikációs és csatlakozási lehetőségeket tekintve szerencsére már nem érheti szó a ház elejét, az Atari VCS beépített Bluetooth 5.0 és WiFi ac mellett négy USB 3.0 kaput, továbbá egy-egy Ethernet portot és HDMI 2.0 videokimenetet kapott. További érdekesség, hogy hangvezérléssel is működtethető lesz a VCS, ennek a megvalósítása érdekében négy mikrofont építettek az előlapjába.

A konzol operációs rendszere az Ubuntu Linuxra épül, azonban az Atari erősen testre fogja szabni a felületét, a vásárlók például egy különleges appból tudják majd elindítani a 100+ előtelepített, klasszikus Atari játékot.

Emellett persze Linuxra elérhető játékokkal is szórakozhatnak majd, bár ezek telepítéséről maguknak kell majd gondoskodniuk.

Egyelőre nem világos, hogy igény esetén és saját szakállra lecserélhető lesz-e Windowsra az Atari VCS gyári operációs rendszere, de elméletben nem tűnik kizártnak a lehetőség. Ebben az lenne a pláne, hogy így sokkal több számítógépes játékkal szórakozhatnának a vásárlók, mintha Linux futna az eszközön. A klasszikus Atari játékoknak pedig édesmindegy, Linuxon vagy Windowson emulálják őket.

Atari VCS Forrás: Atari

Végül kiemelendő, hogy az Atari két hivatalos játékvezérlőt is kínál majd a konzolhoz: az egyik egy modern gamepad, a másik pedig a klasszikus Atari joystick modernizált változata. Nem lesz muszáj ezeket megvenni, elméletileg bármilyen gamepadet használhatnak a vásárlók.

Az Atari VCS kétféle változatban rendelhető elő: a műanyag borítású Onyx kiadása 199 dollárba (55 ezer forintba), míg a régi Atari konzolra hasonlító, fa berakásos Collectors Edition változata 299 dollárba (82 ezer forintba) kerül. Sajnos ezekben az árakban nincs benne semmilyen játékvezérlő: a klasszikus joystickért 29 dollárt, míg a modern gamepadért 49 dollárt kér az Atari, átszámítva 8 és 14 ezer forintokról beszélünk.

Mivel nettó árakról van szó, így magyarországi címre való rendelés esetén nem csak a postaköltséget kell állniuk a vevőknek, de ki kell majd nyögniük 2,5% vámot és 27% forgalmi adót is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!