Magánbeszélgetést rögzített és küldött el az okoshangszóró

amazon echo alexa okoshangszóró hangasszisztens
Amazon Echo
Vágólapra másolva!
Újabb botrány tört ki az Amazon hangasszisztense körül.
Vágólapra másolva!

Elsősorban az Egyesült Államokban folyamatosan terjednek az otthoni okoshangszóról, így a várhatónak megfelelően sokasodnak a hibajelenségeikkel kapcsolatos panaszok is. Az Amazon idén már bekerült a hírekbe egy furcsa jelenség miatt: egyeseknél látszólag véletlenszerűen nevetgélni kezdtek az Alexa asszisztensét használó okoshangszórók, amivel ráhozták a frászt az ügyfelekre.

Amazon Echo Forrás: Amazon

Most ennél is kellemetlenebb eset járta be a sajtót: a KIRO7 beszámolója alapján egy portlandi család otthonában lévő Amazon okoshangszóró rögzített egy magánbeszélgetést, majd elküldte a felvételt a családfő egyik alkalmazottjának. Az illető persze felhívta a főnökét, hogy nem igazán érti a helyzetet, valószínűleg meghackelhették az okoshangszóróikat.

Nem ez történt.

Az Amazon állítása szerint a problémát lényegében ugyanaz okozta, mint a véletlenszerű nevetgélést: az okoshangszórókon futó Alexa asszisztens beszédfelismerő rendszere véletlenül aktiválódott, majd a háttérbeli beszélgetés egyes szavait parancsként értelmezte. A cég szerint az ilyen jellegű üzemzavarnak rendkívül csekély az esélye, ráadásul a felvételküldős művelet során a programozása szerint az Alexának többször is hangosan utasításokat kellett kérnie.

Ezeket a hangos utasítási kéréseket elméletileg meg kellett volna hallaniuk a beszélgető feleknek, elvégre olyan közel voltak az okoshangszóróhoz, hogy annak a mikrofonja képes volt felvenni a csevegésüket.

Éppen ezért is az Amazon visszautasította az okoshangszórók visszavásárlását, de felajánlotta a családnak a kütyüik kommunikációs képességeinek letiltását, hogy ne fordulhasson elő újból ilyen incidens.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!