Még több reklám jön a Facebookra

facebook
Jönnek a videós hirdetések a facebookos történetekbe
Vágólapra másolva!
A Történetek funkciót is elérte a monetizáció.
Vágólapra másolva!

Már jó ideje új divat hódít a közösségi hálózatokon, a megszokott bejegyzések mellett egyre nagyobb teret kapnak a rövid sztorik elmesélésére kitalált Történetek is, ezeket képekből és videókból állíthatják össze a felhasználók. A Facebook is bevezette a funkciót, bár kissé lassan kezdett terjedni a használata, hiszen a közösségi hálózat elsőként csak mobilokon tette lehetővé a létrehozásukat, a számítógépes böngészőkben csak a megtekintésükre volt lehetőség.

Jönnek a videós hirdetések a facebookos történetekbe Forrás: Facebook

Mostanra megváltozott a helyzet, az elvárhatónak megfelelően számítógépeken is készíthetőek sztorik, részben emiatt pedig napi 150 millióra emelkedett a funkciót használók száma. A formátum mellett a Facebookon az különbözteti meg a Történeteket a klasszikus bejegyzésektől, hogy a létrehozásuk után 24 órával véglegesen törlődnek, továbbá csak kétszer tekinthetőek meg.

A Történetek sikerén felbuzdulva a Facebook úgy döntött, hogy ideje reklámokkal felturbózni a funkciót, első körben Brazíliában, az Egyesült Államokban és Mexikóban kapcsolta be a hirdetéseket. Ha már lúd, akkor legyen kövér alapon ráadásul rögtön videós reklámok jelenhetnek meg a Történetek előtt, szerencsére az 5-15 másodperces mozgóképeket átugorhatják a facebookozók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!