Bemutatkozott a notchos Nokia X6

nokia x6 android okostelefon
Nokia X6
Vágólapra másolva!
Ez a HMD első szenzorbevágásos kijelzőjű okostelefonja.
Vágólapra másolva!

Szerda délután a HMD Global egy kínai sajtóeseményen bejelentette az első notchos kijelzővel szerelt okostelefonját. A pár hete már kiszivárgott Nokia X6 egy erős középkategóriás mobil, ami ugyan nem forgatja majd fel a piacot, azonban korrekt ár-érték arányú választást jelenthet a komolyabb okostelefont vásárolni kívánók számára. Sajnos a mobil nemzetközi piacokon való megjelenésének az ideje nem tisztázott, május 21-től elsőként csak Kínában lesz kapható.

Nokia X6 Forrás: HMD Global

A trendi Nokia X6 előlapját egy 5,8 hüvelykes és 1080×2280 pixeles érintőkijelző uralja. Az IPS panel alapvetően 19:9 képarányú, azonban ha nem számoljuk a bevágás alsó vonalától kezdődő részét, akkor 19:8 képarányú a megjelenítő. Az elvárhatónak megfelelően a különféle érzékelők és a hangszóró mellett az előlapi kamera is képernyőbe ékelődött szenzorszigetbe került, a képalkotó egység 16 megapixeles, f/2.0 rekesznyílással.

Nokia X6 Forrás: HMD Global

A sok megapixelből sejthetően a HMD Global részben a kamerákkal kívánja eladni a telefont, ami az elsődleges képalkotó rendszeren is meglátszik.

Az előlaphoz hasonlóan Gorilla Glass 3 üveggel védett hátlapból két kamera kandikál ki: a fő kamera 16 megapixeles, míg a társa egy monokróm, 5 megapixeles darab. Fotózás során a dupla kamerás rendszer képstabilizációt és fáziskülönbséges autofókuszt használ, rossz fénykörülmények esetén pedig dupla LED-es vakuval próbálja megvilágítani a környezetet. Az ujjlenyomat-olvasót a kamerák alá helyezték a mérnökök.

Persze a telefonok mit sem érnek egy kompetens rendszerlapka nélkül. A Nokia X6 vásárlóinak valószínűleg nem lesz majd panaszuk a sebességre, a Qualcomm Snapdragon 636 lapkakészlet gondoskodik a telefon meghajtásáról. Rendszermemória és háttértár tekintetében háromféle konfigurációban lesz elérhető a készülék:

  • 4 GB + 32 GB;
  • 4 GB + 64 GB;
  • 6 GB + 64 GB.

Ilyen sorrendben Kínában 1299 / 1449 / 1699 jüant kérnek majd a telefonért, ezek az összegek nettó 55 / 61 / 72 ezer forintoknak felelnek meg.

A Nokia X6 további említésre méltó sajátosságai, hogy a háttértár bővítése érdekében a SIM2 foglalatába microSD kártya is helyezhető, a Qualcomm Quick Charge 3.0 gyorstöltési technológiának hála pedig fél óra alatt nulláról 50 százalékra tölthető a 3060 milliamperes akkuja. A mobil Android 8.1 rendszerrel kerül piacra, és a HMD ígérete szerint biztosan megérkezik majd rá az ősz táján elkészülő, következő Android.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!