Ingyen tölthető a Monument Valley

Monument Valley
Monument Valley
Vágólapra másolva!
Egy hétig elengedik a fejlesztők az 1399 forintos árat.
Vágólapra másolva!

A 2014-es év egyik legjobb mobiljátékának a Monument Valley bizonyult, a kritikusok imádták a vizuális prezentációját és az ehhez tökéletesen passzoló zenei aláfestését. A játékmenet tekintetében már egy kicsit vegyesek voltak az érzelmek: ugyan az ötletességét senki sem vonta kétségbe, azonban sokan túlságosan könnyűnek és rövidnek találták.

Szerencsére az androidos mobilokkal és táblagépekkel rendelkezőknek most nem kell azon morfondírozniuk, hogy vajon megéri-e az 1399 forintos árát, a következő egy hétben ugyanis teljesen ingyen letölthető a Play Áruházból.

A játékhoz készült egy nyolc fejezetet tartalmazó kiegészítő is, ami in-app vásárlással szerezhető be. Persze az alapjáték végigjátszása után mindenki képes lesz eldönteni, hogy feltehetően megéri-e kiadni az 591 forintot a további pályákért.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!