Alkímiának nevezte a gépi tanulást a Google kutatója

dubaj robot
Vágólapra másolva!
Nyugtalanító kulisszatitkok derültek ki az MI-kutatásról.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt olyan két évben még csapból is a mesterséges intelligencia folyt, nagyrészt mivel az elektronikai gyártók és a szoftvercégek sajtósai megdöbbentő mértékben kezdtek visszaélni a kifejezéssel. Rámondják szinte mindenre, hogy mesterséges intelligenciával működik, ami általában igencsak távol áll a valóságtól.

A kép csak illusztráció Forrás: Dubai Media Office / Twitter

Ettől függetlenül persze folyik a valódi mesterséges intelligenciák kutatása. A munka alapját a gépi tanulásos algoritmusok fejlesztése jelenti, hiszen ezek teszik lehetővé az autodidakta tanulást, az adatértelmezést, az összefüggések megértését, az önálló döntési képességet a mesterséges intelligenciák számára. A gépi tanulás kutatásával komolyan foglalkozók természetesen rendszeresen szakmai konferenciákra járnak, részben hogy képben maradjanak a szakterület újdonságaival, részben pedig hogy kapcsolatokat építsenek.

Tavaly decemberben a Google egyik kutatója 40 másodperces ovációt kapott a szakértő közönségtől egy ilyen konferencián, miután a gépi tanulást az alkímia egyik formájának nevezte.

Ali Rahimi bevallása szerint a kutatók sokszor nem látják át, hogy a saját gépi tanulásos algoritmusaik miért működnek vagy miért nem működnek. Ha nem működnek, akkor addig buherálják azokat, amíg azok képessé nem válnak az elvárt eredményeket hozni. Viszont a tesztek megismételhetőségével rendszeresen problémák akadnak: például az egyik adathalmazon megfelelően működik az algoritmus, de egy másik nagyon hasonlón már nem.

Mindez gyakran abból fakad, hogy hibás az algoritmusok alapvető működése, a tweakelésekkel a kutatók valójában csak elrejtik a fundamentális hibáikat,

aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Rahimi még decemberben beszélt minderről, azonban pár napja a Vancouver városában megrendezett Conference on Learning Representations szakmai eseményen a kutatócsoportja konkrét példákat is hozott a korábbi állítások alátámasztására, ezért most került be a fősodratú médiába az ügy.

A problémák nyugtalanítóan hangzanak annak fényében, hogy a következő évtizedekben a gépi tanulásos algoritmusok tipikusan láthatatlanul, de teljesen át fogják itatni az emberek hétköznapi életét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!