Legendák nyomában: tényleg tömegével gyulladtak ki a Videoton Color Star tévék?

robbnanás, bumm, tűz
Vágólapra másolva!
Ha valami, akkor a Videoton Color Star története egy igazi Magyar Városi Legenda. Ez az a tévékészülék, amelyet egy ország csak robbanós televízióként ismer, és amelyről sokan úgy tudják, hogy lakások tömkelegét gyújtotta fel, ráadásul egyesek szerint több ember halálát is okozta. De vajon mindebből mi igaz? Ennek jártunk utána!
Vágólapra másolva!

Videoton Color Star

Bár sokan úgy tudják, hogy a Color Star volt az első magyar gyártású színes tv, valójában csak a harmadik volt a sorban az Orion Colorion és a Videoton Videocolor után. Az alkatrészek, így például a hangszóró és a vezérlő elektronika, valamint a készülékház itthon készült, azonban a képcsövet a Szovjetunióból szállították. Egyes visszaemlékezések szerint előfordult az is, hogy komplett Rubin 714B típusú tévéket hoztak az országba, és azokból kellett kibányászni a komponenseket.

Az első Color Star készülékek 1977-ben kerültek a boltokba 20 000 forintos áron, amiért akkoriban fél évig kellett dolgozni, hiszen a KSH statisztikái alapján 3413 forint volt a havi átlagkereset.

Szóval egyáltalán nem volt olcsó a termék, így eleinte nem is nagyon terjedt el. Mivel abban az időszakban még csak nagyon kevés filmet vagy egyéb műsort sugároztak színesben, ezért az első időszakban státusszimbólumnak számított egy ilyen berendezés. Később sokat javult a helyzet: egyre több lett a színes adás, egyre inkább megfizethetőbbé váltak a színes televíziók, így a Color Star is egyre népszerűbbé vált, és ekkor kezdődtek a problémák...

A Videoton Color Star tévéje egy korabeli reklámon. Forrás: Origo

Elbaltázott konstrukció

Az idősebb szerelők, illetve a korabeli tévék gyűjtőinek elmondása alapján a nagy és kifejezetten nehéz, 55 kilogramm súlyú televízió meglehetősen elbaltázott konstrukció volt. Egyrészt már vadonatúj állapotban is hajlamos volt a túlmelegedésre, emellett a csatlakozók túl közel voltak egymáshoz, a NYÁK-lapok sokszor hitvány minőségű papírbakelitből készültek, a transzformátor szigetelését paraffinnal átitatott papírral, oldották meg, amelynek köszönhetően a túlmelegedett modellek egzotikus illatot árasztottak magukból, és sokszor gond volt a feszültség sokszorozóval is.

Ég a tűz...

Tulajdonképpen ez okozta a későbbi nagyobb bajokat is, hiszen megfelelő szelén alapú pótalkatrész hiányában szilícium alapúval váltották ki ezeket, amelyek viszont megemelték a nagyfeszültséget, amit már a szigetelések nem bírtak el.

Ennek következtében pedig valóban volt rá példa, hogy kigyulladt egy pár ilyen televízió!

Amikor pedig elkezdett belül vidáman ropogni a tűz, akkor előfordulhatott, hogy megsérült a képcső burkolata is, aminek hatására elszisszent a vákuum, ez pedig a képcső szétrobbanását eredményezte.

Ez egyébként rendkívül veszélyes, hiszen ilyenkor hatalmas energiák szabadulnak fel, és a szerteszét repülő üvegcserepek súlyos sérüléseket is okozhatnak.

Tehát az tény, hogy volt példa arra, hogy a javításon átesett, rossz cserealkatrészeket tartalmazó Color Star kigyulladt, de arról viszont szó sincs, hogy ez tömeges probléma lett volna, hiszen maximum 20 darabbal történt ilyen baleset. Így az nem igaz, hogy napi szinten robbantak a tévék Magyarországon a nyolcvanas években, de ez nyilván nem vigasztalja azt, akinek a lakása kiégett. Arra vonatkozóan pedig nem találtunk hiteles információkat, bizonyítékokat, hogy bárkit megölt volna a Color Star.

Még egy zenekar is alakult Color Star néven 1996-ban, ahol a névválasztást egyértelműen és kimondottan ez a hírhedt készülék inspirálta.

Az akkori hatalom állítólag próbálta erővel eltussolni az öngyulladós tévével kapcsolatos ügyeket, de ez csak olaj volt a tűzre. Pláne, hogy az egyik ilyen eset pont 1987 szilveszterének napján történt, és az esti szórakoztató műsorban is teret adtak az eseménynek, illetve gyűjtést szerveztek a károsultaknak. Tulajdonképpen ezután robbant be igazán a pletyka, ezt követően kezdett futótűzként terjedni a hír az akár pokolgépként is bevehető Color Star televíziókról. 1988 márciusában már a Rádiókabaréba is bekerült a modell Nagy Bandó András jóvoltából, aki egy külön műsorszámban viccelődött a készüléken. Ezután pedig nem volt megállás, egyre többen állították, hogy az ő tévéjük is kigyulladt, vagy legalább azt, hogy ismernek valakit, aki így járt. Megszületett tehát egy klasszikus városi legenda, amely köszöni szépen, azóta is él és virul.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!