Okos otthon: miért és mire jó?

okos, intelligens, otthon
Az okos otthonba sok minden belefér.
Vágólapra másolva!
Mostanság egyre többet hallani az úgynevezett okos otthonokról, és az olyan nagy expókon, mint a Las Vegas-i CES, vagy a berlini IFA már hatalmas csarnokokat, kiállítótereket töltenek meg azok a cégek, amelyek ehhez a kifejezéshez kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat kínálnak. De pontosan, mi is az az okos otthon, mire jó, miért jó? Ennek jártunk kicsit utána!
Vágólapra másolva!

Okos otthon, az meg mi?

Sajnos el kell keserítsünk mindenkit, nem attól lesz okos egy otthon, hogy összetett kvantumfizikai egyenleteket old meg a szekrény, vagy a vízcsap elcsobogja az Árpád-házi királyok nevét. Sőt, még csak attól sem, hogy van benne valamilyen okosnak hívott termék, tehát például okostévé, vagy valaki sétálgat benne egy okostelefonnal. Úgynevezett „okosotthon-eszközökre” van szükség, hangozzék is ez bármilyen idétlenül elsőre.

okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon
okos, intelligens, otthon

Ezek sajátossága, hogy egy különálló főegységhez csatlakoznak vezeték nélküli úton, és ezen keresztül tud velük kapcsolatot létesíteni a felhasználó egy külső eszköz, leggyakrabban telefon, tablet vagy számítógép révén. Tehát felépíthető belőlük egy olyan rendszer, amelynek minden eleme egy központi aggyal áll állandó kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy az összes berendezés összes információja egyetlen helyre fut be. Ez pedig azt is feltételezi, hogy ezek a termékek egymással is meg tudnak osztani adatokat. Mindez talán elsőre bonyolultan hangzik, de egy való életből vett példa segít megmagyarázni a dolgokat.

Konkrét példa: fűtés

Tegyük fel, hogy van egy okos otthon rendszerünk, amely tartalmaz egy-egy okos hőmérőt, levegőminőség mérőt és egy okos klímaberendezést. Ez azt jelenti, hogy a telefonunkon egy alkalmazás révén egyrészt folyamatosan nyomon tudjuk követni, hogy hány fok van a lakásban, és milyen a levegő összetétele, valamint távolról, akár a munkahelyünkről is tudjuk ki-be kapcsolgatni a légkondit. Tehát ha látjuk, hogy mikor indulnánk haza, csak 10 fok van a lakásban, akkor a város másik végéről is megparancsolhatjuk a klímának, hogy melegítse fel az ingatlant. Így nincs szükség arra, hogy egész nap menjen a fűtés,de mégsem egy hideg, kihűlt lakásba érkezünk meg. Ez már magában elég jó, de az pedig aztán pláne, hogy ezeket a masinákat össze is tudjuk kötni, és az emberi tényezőt teljesen kivehetjük a játékból. Tehát megparancsolható, hogy ha a levegő hőmérséklete 15 fok alá csökken, akkor automatikusan kapcsoljon be a klímaberendezés. És értelemszerűen az is, hogy ha a levegő minősége rossz lenne, akkor magától forgassa át a levegőt.
A rendszer, ha nem is korlátlanul, de azért elég tágan bővíthető. Tehát több hőmérőt, és több légkondicionálót is képes kezelni egyszerre, így például az is megparancsolható neki, hogy a gyerekszobában sose menjen 22 fok alá a hőmérséklet, és az is, ha a dolgozószobában csak 18 fok alatt kezdjen fűteni.

Rengeteg lehetőség

Rengeteg különféle okos otthon eszköz van, tehát nem csak a fűtéssel kapcsolatos feladatok menedzselhetők ily módon, hanem akár komplett biztonsági rendszerek is kiépíthetőek, teljesen személyre szabottan. Következzék még néhány példa!

  • Valami aktiválja az okos mozgásérzékelőt -----> automatikusan működésbe az okos lámpák, és az okos kamerák, amelyek képe akár a telefonon keresztül is nyomon követhető élőben.
  • Működésbe lép az irodai fiókba szerelt, aktivált okos mágneses érzékelő (azaz valaki kinyitotta azt) -----> a központi egység riasztja a biztonsági szolgálatot, és bekapcsolja a kamerákat.
  • Az okos otthon központi egysége érzékeli, hogy a felhasználó telefonja lekapcsolódott a helyi hálózatról (azaz elhagyta a lakást) -----> előtotyog az okos robotporszívó és feltakarítja a lakást, mikor nincs otthon senki.
  • Az okos hűtőszekrény konstatálja, hogy elfogyott a tojás és a tej, az okos mosógép pedig, hogy hiány van az öblítőből. -----> az információ beérkezik a központi agyhoz, továbbítja a boltból rendelős telefonos alkalmazásnak, amely automatikusan összeállítja a bevásárlókosarat, és leadja a rendelést.
  • A felhasználó a telefonján küld egy üzenetet a központi egységnek, hogy elindul haza ----- > Automatikusan elindul az okos mosógépben előre beprogramozott program, hogy mire megérkezik.
  • A konyhában az okos levegőminőséget vizsgáló szenzor érzékeli, hogy "büdös" van -----> automatikusan bekapcsol az okos elszívó.
  • stb. stb.

Kompatibilitás?

Szerencsére mára jó pár olyan szabványt megalkottak, amelyhez szabadon csatlakozhatnak a gyártók. Ilyen nagy formátum például a Google által fejlesztett Google Assiótant, vagy az Appel-féle Homokit. Ez pedig azt jelenti, hogy így több márka termékei is integrálhatóak ugyanabba a rendszerbe, azaz nem szükséges egyetlen céghez ragaszkodni. Persze vannak olyanok, akik kilógnak a sorból, és csak olyan eszközöket kínálnak, amelyek csak a saját berendezéseikkel képesek együttműködni. Tehát mindenképpen érdemes kiemelten figyelni arra, hogy mi mivel kompatibilis és mivel nem, ha valaki egy okosotthon-berendezés megvásárlásán töri a fejét.

Biztonságos?

Az okosotthon-eszközök esetében sokszor merül fel a kérdés, hogy nem okoz-e biztonsági kockázatot az, hogy távolról lehet vezérelni az otthoni eszközöket, és így például bárki kikapcsolhatja a mozgásérzékelőt, ha ellopja a telefont. Nos, ez valóban okozhat problémát, de egy szimpla kulcs vagy pénztárca ellopásától is ugyanennyire kell tartani. Mégsem dönt úgy senki, hogy akkor inkább otthon hagyja az iratait, vagy nem szereltet zárat az ajtajára. Ráadásul, ha valaki észleli, hogy a mobilja illetéktelen kezekbe kerülhetett, akkor egyszerűen letilthatja az eszközt, így azzal már nem lehet irányítani az okos otthont.

Jó-e az okos otthon?

Mint ahogy a korábban felsorolt konkrét példák mutatták az okos otthon megoldások, termékek szolgáltatások kényelmesebbé, egyszerűbbé, biztonságosabbá és egészségesebbé tehetik az életünket. Emellett megfelelő, tudatos használatukkal energia és ezáltal pénz is megtakarítható. Az biztosnak látszik, hogy a jövőben még inkább elterjednek ezek az eszközök, egyre nő a választék, az árak pedig folyamatosan csökkennek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!