Tíz elképesztően dizájnos kütyü a hetvenes évekből

kütyü, dizájn, hetves évek
A Toshiba dizájnerei állítólag a cseresznyét vették alapul az RP-12 nevű rádió megtervezése során. Kétségkívül megvan a hasonlóság, de ennél is fontosabb, hogy állítólag a masina meglepően jól szól mind a mai napig, és persze marha jól néz ki.
Vágólapra másolva!
A hetvenes évek hatalmas változásokat hozott például a zene, a filmezés, az építészet, a tudományok, a technológia és persze a dizájn területén is. E két utóbbi csoport egymástól sokszor elválaszthatatlan, hiszen a különféle elektronikai eszközök fejlődésének irányát sokszor alapvetően meghatározta az, hogy milyen is legyen a külsejük.
Vágólapra másolva!

Ez az évtized radikális újításokat hozott a formatervezés világában, sosem látott színek, vonalak tűntek fel, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy sok hetvenes évekből származó termék még manapság is megállná a helyét, legalábbis ami a dizájnt illeti. Ezt tökéletesen alátámasztja az a tíz pazar külsejű termék, amelyet hosszas mérlegelés során összeválogattunk. Kattintson a galériánkra, és ámuljon!

kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek
kütyü, dizájn, hetves évek

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!