Hamarosan a Holdon is lesz 4G mobilhálózat

vodafone nokia ptscientist hold audi
Vágólapra másolva!
A berlini székhelyű PRScientists a Vodafone Németországgal és az Audival közösen dolgozik az első magánúton finanszírozott holdra szállás megvalósításán. A 'Küldetés a holdra' misszióhoz a Vodafone Németország a Nokiát választotta partneréül az egy csomag kristálycukornál is kisebb súlyú, űrszabványoknak megfelelő hálózat fejlesztéséhez. A Vodafone 4G hálózatának köszönhetően első alkalommal lehetővé válik HD videófelvétel élő közvetítése a Hold felszínéről, globális nézőközönség számára.
Vágólapra másolva!

A Holdon jövőre elérhetővé válik a 4G hálózat, 50 évvel azután, hogy a NASA űrhajósai a felszínére léptek. A Vodafone célja a 4G hálózat Holdon történő kialakításával a PTScientist küldetésének támogatása 2019-ben, amelyhez a Nokiát választotta technológiai partneréül.

Forrás: Vodafone

A berlini székhelyű PTScientists a Vodafone Németországgal és az Audival közösen dolgozik az első magánúton finanszírozott holdra szállás megvalósításán. A 'Küldetés a Holdra' a tervek szerint 2019-ben indul Cape Canaveralból, egy SpaceX Falcon 9 rakétán.

A Vodafone szakembereinek segítségével valósul meg a Hold első 4G hálózata, amelyen két Audi Lunar Quattro holdjárót csatlakozik az Autonóm Landolási és Navigációs Modulon (Autonomous Landing and Navigation Module - ALINA) található bázisállomáshoz. A Nokia Bell Labs közreműködésével a Nokia egy űrszabványoknak megfelelő Ultra Compact Network elnevezésű hálózatot hoz létre, amely egy kilónál is könnyebb súlyával

a valaha fejlesztett legkönnyebb hálózat lesz.

A 4G hálózat segítségével az Audi Lunar Quattro holdjárók kommunikálni képesek, valamint tudományos adatokat és HD videófelvételeket tudnak küldeni, miközben óvatosan megközelítik és átvizsgálják a NASA Apollo 17-es holdjáróját, amelyet a legutóbb Holdra lépő űrhajósok (Eugene Cernan parancsnok és Harrison Schmitt) használtak, amikor 1972 decemberében bejárták a Taurus-Littrow völgyet.

A Vodafone által végzett tesztek azt jelzik, hogy a bázisállomás a 1800 MHz-es frekvenciatartományban a várakozások szerint képes lesz 4G hálózaton közvetíteni, és a történelem első élő HD videóját visszaküldeni a Hold felszínéről, amelyet a globális nézőközönség a PTScientist berlini irányító központ szerveréhez kapcsolódó 'mélyűri' (deep space) linken keresztül tekinthet meg.

Forrás: Vodafone

A 4G hálózat energiahatékonysága az analóg rádióénál sokkal magasabb, ami kritikus fontosságú a 'Küldetés a Holdra' számára, és az első lépést jelenti abban a folyamatban, amelynek célja a kommunikációs infrastruktúra kiépítése a jövőbeli küldetések számára.

„Egy kritikus fontosságú első lépésnek lehetünk tanúi a naprendszer fenntartható felfedezésében. Ahhoz, hogy az emberiség ki tudjon lépni Föld nevű bölcsőjéből, saját bolygónkon túl is ki kell építenünk infrastruktúrát. A 'Küldetés a Holdra' keretében a Hold saját kommunikációs rendszerének első elemeit hozzuk létre és teszteljük. A legnagyszerűbb ebben az LTE megoldásban az, hogy rengeteg energiát takarít meg, és minél kevesebb energiát használunk fel adatküldéshez, annál több marad a tudomány számára!" – nyilatkozta obert Böhme, a PTScientists vezérigazgatója és alapítója

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!