Bemutatta a jövő okostelefonját a Vivo

vivo apex mwc 2018
Vivo Apex
Vágólapra másolva!
Az Apex előlapjának 98 százalékát borítja érintőkijelző.
Vágólapra másolva!

Valljuk be: az elmúlt években aránylag kevés izgalmat hozott az okostelefonos piac. A készülékek persze egyre gyorsabbá váltak, egyre magasabb felbontású kijelzőket és jobb kamerákat kaptak, egyre gyorsabb adatkommunikációra váltak képessé, ráadásul az ujjlenyomat-olvasó, vagy épp az egyéb biometrikus szenzorok bevezetéséért is jár a piros pont. Ettől függetlenül kevés olyan mobilt láttunk, ami nem csak az árkategóriájában elvárható funkciókat és megoldásokat hozta volna; kikerekedett szemmel nagyon régen néztünk utoljára okostelefonra.

Vivo Apex Forrás: CNET

A kínai Vivo most a Mobil Világkongresszuson demonstrálta, hogy igenis van új a nap alatt, lehetséges szokatlan dolgokat letenni az asztalra. A működőképes prototípus fázisban lévő Apex mobiljának elsőre is feltűnő érdekessége, hogy a 6 hüvelykes és 2160×1080 pixeles OLED érintőkijelzője

lefedi az előlap 98 százalékát.

A kijelző teteje és hosszabbik oldalai mentén csupán 1,8 milliméter, míg az alsó részénél 4,3 mm a káva szélessége.

Ebből fakadóan az előlapi kamerának már nem jutott hely az előlapon, a problémát rendkívül elegánsan oldotta meg a Vivo: a 8 megapixeles szenzort egyszerűen betette a készülék házába, a kamera gombnyomásra emelkedik ki a telefon felső keretéből.

Ezzel nem ért véget a móka, van még két trükk a kijelző terén. A megjelenítő teljes alsó része ujjlenyomat-olvasóként működik, szimultán akár kettő ujjat is képes beolvasni. Nagyon kényelmes, hiszen nem kell a kijelző egy jól meghatározott pontjára tenni az ujjat a készülék feloldásához, ráadásul a bal- és jobbkezesek számára is kényelmes.

A másik érdekesség, hogy nincs klasszikus hangszóró a telefonban, a panel vibráltatásával maga a kijelző adja ki a hangot.

Egyelőre nem világos, hogy az Apex mikor kerülhet tömeggyártásba, de nem érdemes idei megjelenésben reménykedni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!