A szórakoztatásról szólnak a Sony új csúcsmobiljai

sony xperia xz2 google android
Sony Xperia XZ2
Vágólapra másolva!
Az Xperia XZ2 telefonokon mutatkozott be a vadiúj Ambient Flow dizájn.
Vágólapra másolva!

Csak úgy repkednek az új csúcsmobilok az idei Mobil Világkongresszuson, a Samsung Galaxy S9, az LG V30S ThinQ és a Nokia 8 Sirocco után a Sony is leleplezte az idei zászlóshajó termékeit. Az Xperia XZ2 és az Xperia XZ2 Compact első is nyilvánvaló újdonságát a megújult kinézet jelenti, ami alatt nem csak a 18:9 képarányú érintőkijelző használatát és a minimalizált kijelzőkávát kell érteni, hanem az Ambient Flow dizájnnyelvet is. A gyártó leszámolt az elmúlt években használt, éles vonalakat használó formatervével, helyette egy kevésbé egyedi, de természetesebbnek ható megjelenéssel rukkolt elő.

Sony Xperia XZ2 Forrás: Sony

Mint említettük, mindkét telefonba 18:9-es IPS kijelző került, a kisebbik Compact modellbe 5 hüvelykest, míg a nagyobbikba 5,7 hüvelykest raktak a mérnökök. Az átlóbeli különbség ellenére mindkét panel 1080×2160 pixeles. A nagy érdekességüket a HDR BT.2020 szabványnak való megfelelőség jelenti, azaz HDR-es mozgóképek lejátszásakor úgy néznek majd ki rajtuk a videók, mint ahogy azt a készítők elképzelték.

A Sony szerint a mobil felturbózza a SDR-es mozgóképeket is, amitől azok ugyan nem válnak HDR-essé, de mégis szebb lesz a képük.

A felvételre rátérve a telefonokba ugyanaz a hátlapi kamera került: egy 19 megapixeles szenzorról van szó, elektronikus képstabilizációval, fáziskülönbséges és lézeres autofókusszal, LED-es vakuval. 4K HDR videók is rögzíthetőek a hátlapi kamerával, ráadásul a kép megfelel a már említett HDR BT.2020 szabványnak. Persze lassított felvételek lövésére is képesek a mobilok, Full HD felbontásban 960 képkocka/másodperces sebességet kínálnak. Az Xperiák előlapjaira 5 megapixeles szelfiző került, ráadásul a bemozdulástól mentes képek érdekében itt is elérhető az elektronikus képstabilizáció.

Sony Xperia XZ2 Forrás: Sony

A telefonok megtartották a hardveres kameraelsütő gombot, a képek minőségét pedig a BIONZ képfeldolgozási rendszer új verziója próbálja optimalizálni, többek közt extra színkalibrációval és zajtalanítással.

A megfelelő hangzás érdekében mindkét telefon sztereó hangrendszer kapott, ráadásul a nagyobbik Xperia XZ2 képes a lejátszott hang ütemére vibrálni. A Dynamic Vibration System nem a csörgéskor használt vibramotort használja, hanem egy dedikált egységet, zenék és filmek lejátszása mellett játékok futtatásakor is rezegtetheti a telefont.

A vibrálás erőssége több lépcsőben szabályozható, de akit zavar a fura extra, az teljesen kikapcsolhatja.

A kijelzőátlón és vibrálós funkción túl két említésre méltó különbség akad az XZ2 és az XZ2 Compact között: a kisebbik modell üveg helyett műanyag hátlapot kapott, továbbá nem tölthető vezeték nélkül. A hiányosságoknál tartva semelyik készüléken sincs 3,5 mm-es hangcsatlakozó, így adapterezés nélkül csak Bluetooth vagy USB-C fülhallgatók használhatóak velük.

Sony Xperia XZ2 Compact Forrás: Sony

Szerencsére a készülékek sebessége terén már nem kötött kompromisszumokat a Sony. Csúcsmobilok lévén a meghajtásukról a legújabb Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet gondoskodik, továbbra is bőségesen elég 4 GB memória mellett. A telefonok beépített háttértára 64 GB, ám ez sajnos csak a dupla SIM-es modellek esetében bővíthető, ezek esetében a SIM2 foglalatba kell tenni a microSD kártyát. Ez persze lemondással jár: vagy két darab SIM kerül a telefonba, vagy egy SIM és egy microSD.

A bekapcsológombba ágyazott helyett immáron hátlapi ujjlenyomat-olvasóval ellátott, Google Android 8.0-s okostelefonok várhatóan áprilisban kerülnek piacra, azonban a várható árukról még nem adott tájékoztatást a Sony.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!