Újból kiadták az Android 8.0-t a Galaxy S8-ra

Samsung Galaxy A8, CES 2018
Egyedül a teljesítményben (Exynos 7885 Octa), kamerában, és a kijelző kialakításában tér el a nagytestvértől (S8).
Vágólapra másolva!
Remélhetően a javított firmware már nem okoz problémákat.
Vágólapra másolva!

Samsung Galaxy S8 vs. Google Android 8.0, második menet. Több hónapnyi fejlesztés és tesztelés után a dél-koreai mobilgyártó két hete végre megkezdte az első Oreóra épülő szoftverfrissítés terjesztését a tavalyi Galaxy S8 és Galaxy S8+ csúcsmobiljaira, ám a múlt héten kénytelen volt visszavonulót fújni, miután a szoftvert telepített ügyfelek éppen elég nagy tábora a mobilok újraindulgatására kezdett panaszkodni.

Forrás: Origo

A jelek szerint sikerült javítani az instabilitási problémát, így most újból elérhetővé vált a szoftverfrissítés. Az eredeti terveknek megfelelően a mobilok Android 8.0-s szoftvere hullámokban válik elérhetővé, így könnyen elképzelhető, hogy egyes ügyfeleknek még napokat kell várniuk, mire kijelzi azt a készülékük.

A Samsung kétféle frissítést adott ki a mobilokhoz: a jelenleg még Android 7-es szoftveren lévők már alapvetően a javított Android 8-at kapják, míg a múlt héten a kishibás frissítést már installáltak készülékeit egy patch segítségével aktualizálja a gyártó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!