Piacra került a legolcsóbb Surface Laptop

microsoft surface laptop,windows 10 s,notebook,
Microsoft Surface Laptop
Vágólapra másolva!
Sejtjük, hogy a Microsoft miért nem verte nagydobra a debütálását.
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron piacra került a Microsoft első klasszikus notebookja, a sajnálatos módon javíthatatlan Surface Laptop. Nagyon trendi, de az eddigi 999 dolláros kezdőára több szempontból is problémát jelentett: rengeteg fogyasztó számára egyszerűen túl drága volt, mások ennyi pénzből inkább erősebb laptopot vesznek, míg a harmadik nagy csoport szerint ehhez az összeghez már nem kell vészesen sokat hozzátenni egy MacBook vásárlásához.

Microsoft Surface Laptop Forrás: Microsoft

Így vagy úgy, de a Microsoft most bejelentette a 799 dolláros Surface Laptopot, ami annyiban különbözik a korábbi legolcsóbb modelltől, hogy Intel Core i5-ös helyett Intel Core M3-7Y30 processzort tartalmaz. A memória maradt 4 GB, az SSD háttértár pedig ugyanúgy 128 gigabájtos.

Mindezek fényében már érthető, hogy a Microsoft miért harangozta be az új modellt: a durván nettó 199 ezer forint elég sok pénz egy olyan laptopért, amiben kétmagos (bár Hyper-Threadinget támogató) processzor található, a 4 GB memória pedig szintén olyasmi, ami negatív értelemben meglepő egy prémium laptoptól.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!