Az embereket igazából csak az Apple és a Samsung okostelefonok érdeklik

apple iphone x
Apple iPhone X
Vágólapra másolva!
A rivális gyártók már azelőtt hátrányba kerülnek, hogy elkezdenék tervezni az új zászlóshajójukat.
Vágólapra másolva!

A PC Mag nemrég amerikai fogyasztókat kérdezett meg arról, hogy mely új okostelefonokat várják a leginkább. A nemrég bemutatott Galaxy Note 9 24 százalékot kapott, és nem ez végzett a lista élén.

A maga 24 százalékával a Galaxy Note 9 a második legvártabb okostelefon lett.

Az embereket a legjobban az Apple új iPhone készülékei érdeklik, a felmérésben ezekre 42 százalék szavazott.

A kutatásból kiderült, hogy az emberek alapvetően az Apple és a Samsung termékeire kíváncsiak. A szavazati lista harmadik helyén az a csoport van 11 százalékkal, amely egyetlen új mobilt sem vár. Ezzel a szavazatok több mint kétharmada el is fogyott.

Apple iPhone X Forrás: Apple

Mindez remekül mutatja, hogy az LG és az HTC, valamint a további gyártók mennyire nehéz helyzetben vannak. Már azelőtt versenyhátrányba kerülnek, hogy elkezdenék tervezni az új okostelefonjaikat.

7 százalék jutott egyébként a Google Pixel 3 és Pixel 3 XL modelleknek, 4 az LG V40 ThinQ-nak, 3 a Huawei Mate 20-nak és 2 a OnePlus 6T-nek.