Itt a legolcsóbb Microsoft Surface

microsoft surface go tablet táblagép windows 10
Microsoft Surface Go
Vágólapra másolva!
Tényleg 399 dollárnál kezdődik a minőségi táblagép.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban több jel is arra utalt, hogy bármikor bemutatkozhat a Microsoft legolcsóbb táblagépe, kedden pedig meg is történt a nagy bejelentés. A 399 dollárnál (nettó 110 ezer forintnál) kezdődő Microsoft Surface Go tabletet ugyan nem neveznénk kifejezetten olcsónak, azonban egy modern alkatrészekből és minőségi anyagokból készített eszközről van szó, ami elég szokatlan a Windows 10-es táblagépek piacán.

Microsoft Surface Go Forrás: Microsoft

A termékkel elsősorban a 329 dolláros Apple iPaddel szemező fogyasztókat és oktatási intézményeket próbálja meggyőzni a Microsoft: olyanoknak szánják a Surface Gót, akik egy tipikus tablet helyett inkább

egy rendkívül könnyen hordozható számítógépre vágynak.

Ennek jegyében természetesen kiegészítők is elérhetőek lesznek az eszközhöz: a billentyűzetes dokkolóért modelltől függően 99 – 129 dollárt kér majd a cég, a Surface Pen érintőceruzáért pedig 99 dollárt. Persze vezeték nélküli egeret is ajánl hozzá, a 35 dolláros Surface Mobile Mouse-t.

A Microsoft Surface Go érintőkijelzője megörökölte a testvérei 3:2 képarányát, a 10,8 hüvelykes panelje 1800×1200 pixeles. A kijelző felett többek közt egy 5 megapixeles kamera kapott helyet, amely támogatja a Windows Hello arcfelismeréses bejelentkezést is. A hátlapon található másik szenzor 8 MP-es és autofókuszos, vaku nélkül.

Szerencsére az árvágás ellenére a táblagép várhatóan korrekt teljesítményt fog nyújtani a hétköznapi használat során, a meghajtásáról az Intel Pentium Gold 4415Y processzor gondoskodik. Ez ugyan még kétmagos, de támogatja a Hyper-Threadinget, 1,6 GHz az alapórajele. Nem egy izomtibi, de sokkal többre képes, mint a többség feltételezné. Mellé modelltől függően 4 GB vagy 8 GB rendszermemória került, a háttértár szerepét pedig 64 GB-os eMMC, vagy 128 / 256 gigabájtos SSD töltheti be.

Microsoft Surface Go Forrás: Microsoft

A Microsoft Surface Go további érdekesebb tulajdonságai közül kiemelendő az USB 3.1 Type-C csatlakozó, a microSD foglalat, a fejhallgató-kimenet, a sztereó hangszórópár, a Bluetooth 4.1, a WiFi ac, továbbá

az akár 9 órás akkus üzemidő.

Valamikor az ősz tájékán érkezik majd a gépből beépített LTE-modemmel szerelt változat is.

Sajnos a táblagép hivatalos magyarországi forgalmazásáról egyelőre nem esett szó, azonban elvileg mától kezdve számos európai uniós országban is előrendelhetővé válik, így várhatóan nem okoz majd óriási fejfájást a beszerzése. Sajnos az előrendelt modellek megérkezésére csak augusztus elején kell számítani.

Az előrendelés a következő országokban indul:

  • Ausztrália
  • Ausztria
  • Belgium
  • Dánia
  • Egyesült Államok
  • Egyesült Királyság
  • Finnország
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Írország
  • Kanada
  • Lengyelország
  • Luxemburg
  • Németország
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Portugália
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Új-Zéland

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!