Az új MacBook Prók gombjai is beragadhatnak

apple macbook pro 2018
Apple MacBook Pro (2018)
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem sikerült javítani a csoportos pert érő hibát.
Vágólapra másolva!

Tegnap délután az Apple teljesen váratlanul frissítette a MacBook Pro laptopcsaládját, bár valamilyen oknál fogva csak a Touch Bar érintőfelületes modellekhez nyúlt hozzá, a Touch Bar nélkülieket nem modernizálta. A frissített laposok egyik előnyeként azt jelölte meg a cég, hogy a harmadik generációs „Butterfly" billentyűzetük számottevően halkabban működik.

Apple MacBook Pro (2018) Forrás: Apple

Sajnos mostanra kiderült, hogy harmadik generáció ide vagy oda, a klaviatúra legsúlyosabb konstrukciós hibáját még nem sikerült javítaniuk a mérnököknek: ha piszok kerül a gombok alá, akkor beragadhatnak. Ha ez megtörténik, akkor komoly esély van rá, hogy házilagosan nem sikerül újból működőképessé tenni a billentyűket, szervizbe kell küldeni a laptopokat a tisztítás elvégzésére.

Ennek oka, hogy nem lehet leszedni a billentyűk sapkáit.

Néhány héttel ezelőtt az Apple komoly pofonba szaladt bele a billentyűzet beragadási problémája miatt, az Egyesült Államokban csoportos pert indítottak miatta a vásárlók, a hivatalos szervizek egyes esetekben meghökkentő pénzeket el akartak kérni a javításért.

Az Apple extra garanciával próbálja elsimítani az ügyet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!