Kiszivárgott képen az LG G7 ThinQ

lg g7 thinq okostelefon android
Ha minden igaz, akkor így néz ki az LG G7 ThinkQ
Vágólapra másolva!
Május másodikán fog bemutatkozni a csúcsmobil.
Vágólapra másolva!

Az LG már évek óta csak küszködik az okostelefonos piacon, a fogyasztók valahogy nem képesek nagy számban lelkesedni a készülékeiért. A jelek szerint idénre sem készült olyan mesteri terv a cégnél, amellyel sikerült volna változtatni a kellemetlen helyzeten, sőt: január közepén a mobilos részleg idei G7 csúcskészülékével annyira elégedetlen volt az LG legfelsőbb vezetése, hogy visszaküldte azt a tervezőasztalra. Emiatt az eredeti tervektől eltérően a Mobile World Congress-en még csak zárt ajtók mögött tudta mutogatni a cég, bejelentve nem lett a mobil.

Ha minden igaz, akkor így néz ki az LG G7 ThinkQ Forrás: Android Headlines

Persze ami késik, az nem múlik: a dél-koreai mobilgyártó közölte, hogy a LG G7 ThinkQ-et május másodikán fogja bemutatni. Ezenfelül csak annyit árult el a telefonról, hogy mesterséges intelligenciával kapcsolatos funkcionalitások is lesznek benne (szokás szerint rendkívül tág értelemben kell venni a mesterséges intelligenciát), valószínűleg a V30S ThinkQ modelljében lévő újításokat kapja meg a G7 is.

Az Android Headlines forrása szerint a fenti képen már a készülék végleges változata látható, az eredetileg piacra dobni kívánt modell kijelzője még bevágásmentes volt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!