Idén is drágulni fognak a számítógépek

intel szilícium szelet silicon wafer
Vágólapra másolva!
Az összes fő komponens árát emelheti a szilícium szeletek hiánya.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt három évben egymás után érték a csapások a számítógépeket vásárolni vagy építeni kívánókat: a NAND-hiány miatt emelkedett az SSD-k ára, aztán a DRAM-hiány miatt az egekbe szökött a memóriamodulok ára, plusz a kriptobányászoknak köszönhetően bő fél éven belül immáron másodjára gigantikus videokártya-hiány alakult ki.

Forrás: Intel

Mindezek után nagyon úgy fest, hogy a belátható jövőben észrevehetően emelkedhet az összes fontosabb számítógépes komponens ára, ugyanis túlkereslet alakult a 300 milliméteres szilícium szeletekből.

Tipikusan ezen típus használatával gyártják például a processzorokat, a grafikus chipeket, és a fentebb már említett DRAM és NAND lapkákat.

Az áremelkedés egy ideje már lógott a levegőben, a világ szilícium szeleteinek 60 százalékát előállító japán SUMCO illetékesei már tavaly pedzegették, hogy idén 20 százalékkal is emelkedhet a szeletek ára, és 2019-ben is várható egy második áremelkedés. Most a tajvani GlobalWafers is csatlakozott a partihoz, a cég elnökének tájékoztatása szerint náluk is lesz idén egy 20 százalék körüli áremelés.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!