Ilyen lehet a Sony Xperia XZ4

Vágólapra másolva!
21:9-es képarányú kijelzőt kaphat a tripla hátlapi kamerás Xperia XZ4.
Vágólapra másolva!

Nagyjából egy hónapja derült ki, hogy mire számíthatunk a Sony Xperia XZ4-gyel kapcsolatban. A készülék alapvetően az XZ3 dizájnjára építkezik, de magasabb kijelzővel, vékonyabb kávával és tripla hátlapi kamerával.

Forrás: OnLeaks

Most előkerült egy újabb szivárgás, ami az előlapi üveg panelt mutatja meg. Alapvetően ugyanazt látjuk, mint a CAD renderelt képeken korábban, vagyis az eddigi információk pontosnak tűnnek. A készülék szokatlanul magas, 21:9 képarányú kijelzőt kap majd, vékony kávával.

A látottak alapján dupla előlapi kamerára számíthatunk, arcfelismerő modult nem kapunk. Korábbi pletykák szerint az ujjlenyomat-olvasó oldalra kerülne, nem a kijelzőbe. Az akku kapacitása 3900 mAh lehet, a Snapdragon 855-öt pedig 6 GB RAM kísérheti. Az Xperia XZ4 elvileg a 2019-es MWC-n, februárban debütál.